Sötét mód ikon
2026 június 13
Idén is jól járhatnak az adózók

Idén is jól járhatnak az adózók

A lapnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, a 2010 óta formálódó adórendszer legfontosabb elve, hogy csökkenjen a munkavállalók jövedelmének terhe, az új szisztéma a korábbinál jóval többet hagy a magánszemélyek zsebé­ben, nagyobb adót pedig csak annak kell fizetnie, aki többet is fogyaszt.

A szaktárca vezetője közölte: a szabályrendszer az első három évben esztendőnként nagyjából ötszázmilliárd forinthoz juttatta a magánszemélyeket, a családokat. 2014-ben hatszázmilliárdra szökött a társadalomnál jelentkező megtakarítás, ami tavaly tovább emelkedett, 2016-ban – a 2010-es viszonyokhoz képest – több mint 850 milliárd forint maradhat az adófizetőknél. Az összesen 3600 milliárdos summa egyharmadát a gyermekkedvezmények teszik ki, 1300 milliárd forint kifejezetten a családok boldogulását szolgálja – jegyezte meg Varga Mihály.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi 15 százalékos mértékkel Magyarország dobogós helyen áll az uniós adóversenyben. Jelenleg egyetlen tagállam, Bulgária alkalmaz a magyarországinál kisebb elvonást, Litvánia pedig éppen ugyanakkorát, mint Magyarország.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.