2024 április 18

Határozottan happy volt a hazai börze

A részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest. Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, a nemzetközi hangulat visszafogott az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat övező feszültségek miatt, mind az európai, mind az amerikai piacokon inkább mínuszokat lehet látni. Ezzel szemben a BÉT visszapattant, a Magyar Telekom kivételével valamennyi nagy papír árfolyama jelentősen emelkedett.

Az OTP-t gyakorlatilag a 12 ezer forintos szint tartotta meg, kedden alatta zárt pár forinttal, most onnan pattant vissza, ez egyébként egy fontosabb technikai szintje is – mondta az elemző. Hozzátette, az elmúlt napok szenvedője, a Richter, amely jelentése óta folyamatosan esett, szintén vissza tudott pattanni.

A Mol 58 forinttal, 1,84 százalékkal 3208 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 1,84 százalékkal 12 200 forintra nőtt, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,94 százalékkal 420 forintra gyengült, forgalma 225,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 96 forinttal, 1,93 százalékkal 5060 forintra emelkedett, forgalmuk 1,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4197,15 ponton zárt szerdán, ez 2,63 pontos, 0,06 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.