Kedden a lap arról számolt be, hogy a szaúdi kormány valószínűleg a New York-i értéktőzsdén helyezi el az olajtársaság részvényeit, de versenyben van még Torontó és London is. Korábban ázsiai részvénykibocsátásról volt szó, konkrétan a szingapúri, a hongkongi, a tokiói vagy a sanghaji börze jött szóba. A The Wall Street Journal által idézett források a változtatás okáról nem mondtak semmit.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
Tavalyi értesülések szerint a Saudi Aramco összesen 49 százalékos részesedését dobják piacra tíz év alatt. Első lépésben, 2017-2018-ban legfeljebb 5 százaléknyi tulajdonhányad eladására kerülhet sor.
Szaúdi remények szerint a kibocsátás legalább 2 ezer milliárd dollárra értékeli a Saudi Aramco piaci értékét. A Saudi Aramco pénzügyeiről szinte semmit nem tudni, a cég még bevételadatait sem közli.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Szaúd-Arábia költségvetése nehéz helyzetbe került a kőolaj világpiaci áresése miatt. A szaúdi kormány által decemberben elfogadott idei pénzügyi évre vonatkozó költségvetési terv 52,8 milliárd dollár költségvetési hiányt irányoz elő.
A dokumentum azzal számol, hogy tavalyhoz képest idén 46 százalékkal nő az olajexportból származó bevétel annak ellenére, hogy az OPEC novemberben termelésének a csökkentéséről döntött.
Olvastad már? Magyar cég nyert Horvátországban
Horvát gázpiaci tenderen nyert az energetikai informatikai rendszereket tervező és üzemeltető IP Systems Kft., a magyar cég a HEP Group nemzeti energiaszolgáltatónak szállít informatikai megoldást, amely a teljes gázkereskedelmi tevékenységet támogatja, magában foglalva a kapacitásoptimalizálást és fogyasztási előrejelzést is – közölte a társaság kedden.