Hónapokra bontva
A tavaly Tokaj Grand néven megrendezett programsorozat idén vette fel a Tokaj Március nevet – mondta el Harsányi Dávid szervező.
Mint kiemelte, tapasztalataik szerint a Winelovers csoport rendezvényei között nem minden fogyasztó látta a kapcsolatot, ezért szerették volna megmutatni, hogy ezek összefüggenek.
„Ezért mostantól mindegyik rendezvény címében felbukkannak a hónapnevek is, ráadásul így talán sikerül elérni, hogy az adott hónapban minden az adott fajtáról vagy régióról szóljon” – jegyezte meg.
Mesterkurzusok is lesznek
Harsányi Dávid hozzátette: a szombati sétáló kóstolón csaknem hatvan borászat állít ki, így a közönség kiváló metszetet kaphat a borvidékről, a termelőkön kívül pedig gasztronómiai kiállítókkal, szálláshelyekkel és tokaji szervezetekkel is lehet majd találkozni. Az aszú teremben akár harminc tételt is meg lehet kóstolni.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A vendégek számos mesterkurzuson mélyíthetik el tudásukat. A Tokaj-Oremus birtok történetében száraz borokon és aszúkon keresztül 1999-ig lehet visszatekinteni, majd az egyik legelismertebb tokaji borásszal, Demeter Zoltánnal Mészáros Gabriella borakadémikus beszélget, miközben a termelőtől pezsgő, száraz bor, főbor és aszú egyaránt kóstolható lesz.
Van miből válogatni
Egyre egyedibb arccal jelentkeznek a borpiacon Tokaj-Hegyalja települései: most egy mesterkurzuson mutatkozik be Tállya, Olaszliszka, Mád, Tarcal, Tokaj városa, Erdőbénye és Sárospatak, de sokan várják azt is, hogy Áts Károly főborász bemutassa a megújult Tokaj Kereskedőház friss szellemben készült tételeit.
A tokaji lösz titkát a Hétszőlő borain keresztül Makai Gergely birtokvezető és Vitányi Béla geológus kutatja majd, de komoly borsorral mutatkozik be a Tokaji Borárverés is. A mesterkurzusok sorát A tokaji édes helye: Tokaj vs. Sauternes című előadás zárja, amelynek során Sauternes-ből és Tokajból négy-négy tételt vethetnek össze a résztvevők.