Sokan elővigyázatosak
A Groupama Biztosító megbízásából az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a legtöbben rendkívül tudatosak ezen a téren: a válaszadók 91 százaléka megteszi a szükséges óvintézkedéseket − például védett helyre viszi a teraszon, erkélyen hagyott tárgyakat, ha vihar várható.
Ugyancsak sokan, ötből négyen áramtalanítják a nem használt elektromos készülékeiket, így a tévét, mikrohullámú sütőt, asztali lámpát is kihúzzák a hálózatból, ha hosszabb időre mennek el otthonról.
Nyáron természetesen sokan alszanak nyitott ablaknál, jó időben a megkérdezettek 83 százaléka nyitja ki éjszakára az ablakot. A házat, lakást úgy érdemes azonban elhagyni, hogy a szellőztetésre nyitva hagyott nyílászáról becsukásáról is gondoskodunk. Szerencsére csupán a válaszadók ötöde mondta azt, hogy előfordul, hogy nyitva hagyja az ablakokat akkor is, ha elmegy otthonról.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Bíztató, hogy az emberek ennyire elővigyázatosak, szükség is van erre, hiszen új jelenség a viharok egyre hevesebb lefolyása. Tavaly nyáron megszaporodtak a szupercellák, és arra is volt példa, hogy egyetlen éjszaka alatt 140 ezer villámcsapás történt csapott a földbe.
A hét vihara
A viharok intenzitása idén is hasonló: a hét eleji extrém erősségű, néhol 157 km/h-s széllel átvonuló vihar a közlekedésben is fennakadásokkal járt, sőt személyi sérülést is okozott – hívta fel a figyelmet dr. Máhig Attila, a Groupama Biztosító szolgáltatási ügyvezető igazgatója.
Az országra a héten lecsapott nagy erejű viharok után jelentős kárbejelentési hullámra számít a Groupama Biztosító. A második legtöbb lakásbiztosítási szerződést kezelő biztosítótársaság becslése szerint akár 2-3000 kárbejelentés is érkezhet az extrém időjárás miatt.
A heves széllökések, felhőszakadások, villámárvizek által okozott károk területi eloszlásáról még nincsenek pontos információk, de látható, hogy az ország jelentős területén keletkeztek károk. A biztosító kárszakértői azonnal megkezdték a károk felmérését, a legutóbbi események szempontjából egyelőre kiemelten érintett területnek bizonyul a Balaton térsége és Budapest.