Gyönyörű számokat hozott az LG és az Electrolux
20 százalékos növekedés
A stockholmi központú háztartási berendezéseket gyártó vállalat szerdán bejelentette, hogy nettó nyeresége a júniussal végződött negyedévben 20 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és elérte az 1,3 milliárd svéd koronát (42 milliárd forint).
A működési eredmény 1,56 milliárd koronáról hét éves negyedévi csúcsra, 1,94 milliárd koronára emelkedett, meghaladva a Reuters 1,73 milliárd koronás elemzői konszenzusát. Az árbevétel 5 százalékkal, 31,5 milliárd koronára nőtt.
A cég arra számít, hogy az idén Európában 1 százalékkal, Észak-Amerikában pedig 3-4 százalékkal nő a kereslet.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Nagy multú cég
A svéd központú multinacionális vállalat Electrolux, Frigidaire, AEG, Zanussi és egy sor másik márkanév alatt gyárt háztartási készülékeket. Az 1919 óta működő, több mint 55 ezer munkavállalót foglalkoztató cég az elmúlt 25 évben 140 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, és az Elektrolux Lehel Kft. az idén további 6 milliárd forintot ruház be. A jászberényi székhelyű, három gyárat üzemeltető cég tavaly ünnepelte magyarországi működésének huszonötödik évfordulóját.
Az Electrolux-csoport 1991-ben vásárolta meg a Lehel Hűtőgépgyárat, 1998-ban porszívógyárat nyitott Jászberényben, majd 2005-ben zöldmezős beruházással épített hűtőszekrénygyárat Nyíregyházán. Az Electrolux mintegy 3500 alkalmazottat foglalkoztat Magyarországon, Jászberényben körülbelül 2300 embert alkalmaznak.
Rekordon a működési eredmények
Az LG Chem nyeresége az április-júniusi negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 57 százalékkal 590 milliárd vonra (453 millió euró) emelkedett 375 milliárd vonról.
A konszern működési eredménye 19 százalékkal 727 milliárd von rekordra emelkedett 22,3 százalékkal magasabb, 6,38 ezer milliárd von értékesítési árbevétel mellett. Az LG Chem idei árbevétel-terve 22,82 ezer milliárd von, 10,5 százalékkal magasabb a tavalyinál. A cég nyeresége 2016-ban 1,28 ezer milliárd vonra emelkedett a 2015-ös 1,15 ezer milliárd vonról.
Az LG Chem nyersanyag üzletágának forgalma és eredménye főként szezonális tényezőknek köszönhetően jelentősen javult a második negyedévben. Az üzletág rekordmagas, 685 milliárd vonos működési eredményt ért el a negyedévben.
Az akkumulátor üzletág 7,5 milliárd von működési eredményre tett szert 1,12 ezer milliárd von forgalom után.