Sötét mód ikon
2026 június 13
Görög hírekre vártak a befektetők

Görög hírekre vártak a befektetők

A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A BUMIX 1637,77 ponton zárt hétfőn, ez 3,74 pontos, 0,23 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Kis forgalom

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy hétfőn kissé felülteljesítő volt a BUX. Miközben az európai indexek inkább negatív tartományban mozogtak, a BUX enyhén emelkedő trendet mutatott, bár a nap végén kis csökkenéssel zárt. A forgalom csupán az idei éves átlag felét tette ki – mondta el az elemző.

Miró József kifejtette, hogy a nagy papírok közül csak a Richter gyengült a hét első kereskedési napján. A Richter annak ellenére gyengült, hogy a gyógyszercég amerikai partnere, az Actavis bejelentette: júniusra várja az Amerikai Egyesült Államok gyógyszerügyi hatóságától, az FDA-tól a cariprazine nevű antipszichotikummal kapcsolatos – remélhetőleg kedvező – híreket – fejtette ki Miró József.

Vártak a befektetők

Alapvetően a kivárás jellemezte a hétfői kereskedést: a befektetők a keddi, Görögországgal kapcsolatos híreket várják, mivel az országnak a héten 750 millió eurót kell átutalnia a Nemzetközi Valutaalap részére – hívta fel a figyelmet a vezető elemző.

Így zártak a vezető részvények

A Mol 10 forinttal, 0,07 százalékkal 15 360 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 10 forinttal, 0,17 százalékkal 5960 forintra nőtt, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal 419 forintra emelkedett, forgalma 472,4 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 45 forinttal, 0,99 százalékkal 4510 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

Volt változás az árupiacon is

A BÉT áruszekciójában hétfőn a takarmánybúza és a takarmánykukorica határidős áraiban volt változás.

A malmi búza jegyzése augusztusra 48 000 forint maradt.A takarmánybúza ára szeptemberre 200 forinttal, 45 600 forintra csökkent, augusztusra pedig 45 000 forint, továbbra is.

A takarmánykukorica határidős ára júliusra 300 forinttal nőtt, így 41 100 forint. Novemberre 200 forinttal, 41 000 forintra nőtt a termény ára, míg szeptemberre maradt 43 000 forint. A takarmányárpa ára nem változott: augusztusra 42 400, szeptemberre pedig 43 200 forint maradt.

A nagy olajtartalmú napraforgómag jegyzési ára októberre 99 000 forint maradt, 100 000 forint. A nagy olajtartalmú repce határidős ára augusztusra továbbra is 100 700 forint.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.