Sötét mód ikon
2026 június 29
Görög hírekre emelkedik Amerika

Görög hírekre emelkedik Amerika

New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,59 százalék, az S&P-500 index 0,60 százalék, a Nasdaq Composite 0,61 százalék emelkedést mutatott. (Hétfőn az indexek csökkentek, a DJIA-30 0,53 százalékkal, az S&P-500 0,42 százalékkal, a Nasdaq Composite pedig 0,39 százalékkal zárt alacsonyabban.)

A Görögországgal kapcsolatos értesülésekre alapozták meg az amerikai befektetők hangulatát. A görög kormány a korábbi álláspontjával szemben hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni az Európai Unióval a mentőcsomagokat illetően, emellett reformpontok kidolgozására is sor kerülhet. Vállalati oldalon a várakozásoknál kedvezőbb eredményt tett közzé a Coca-Cola – jelezték a Quaestor elemzői összefoglalójukban.

Magasabb osztalékot fizet a sörfőző

A Molson Coors sörföző vállalat eredményeit nagyban befolyásolta az erős dollár, valamint a nemzetközi piacokon tapasztalt gyengébb kereslet. A cég a negyedik negyedévben 973,8 millió dollárra csökkent az árbevétel, amely ugyanakkor felülmúlta a piaci várakozásokat. A nettó eredmény 32%-kal 93,2 millió dollárra esett vissza, mely mögött a negatív árfolyamhatások, valamint a megnövekedett egyszeri adótételek álltak.

A Molson Coors a nemzetközi piacokon alacsonyabb forgalmat tapasztalt, emellett a nagyobb tőkeberuházások is rontották a nettó eredmény alakulását. A részvényenkénti nettó profit így 55 centre csökkent, míg a konszenzus 69 cent volt. A gyengébb eredmény ellenére a lezárt negyedév után fizetett osztalékot 38 centről 41 centre emelte a Molson Coors.

Kellemes meglepetés a Coca-Colától

A drágább üdítőitaloknak és a kiadáscsökkentő intézkedéseknek köszönhetően vártnál jobb negyedévet zárt a Coca-Cola, ugyanakkor az üdítőgyártó óriás figyelmeztetése szerint az idei az egy „átmeneti” év lesz, ugyanis a kiadáslefaragás, valamint az árfolyamhatások is nehezíthetik a cég dolgát. A befektetők azonban örülnek a számoknak, a nyitás előtt 3% körüli pluszban van az árfolyam.

A Coca-Cola 770 millió dolláros nyereséget könyvelt el a negyedik negyedévére vonatkozóan, mely lényegesen alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi 1,71 milliárd dollár. A visszaesés elsősorban egyszeri tételeknek tudható be, ezeket kiszűrve 44 cent volt a részvényenkénti eredmény, 2 centtel felülmúlva a piaci becsléseket. Az árbevétel 2%-kal 10,9 milliárd dollárra csökkent, azonban az elemzők ennél nagyobb visszaesésre számítottak. A Coca-Cola árbevételének túlnyomó része külföldről származik, így az erősödő dollár jelentősen rontotta a számokat, ezeket az árfolyamhatásokat kiszűrve 4%-os volt az árbevétel emelkedése.

Jó híreket közölt a CVS

A CVS  áruházlánc közzétette negyedik negyedéves gyorsjelentését. A társaság árbevétele 12,9%-kal 37,06 milliárd dollárra ugrott, amely felülmúlta a piaci várakozásokat. Az árbevétel növekedés elsősorban a gyógyszerek iránti felfutó keresletnek volt betudható. A nettó profit 1,27 milliárd dollárról 1,32 milliárd dollárra emelkedett. A részvényenkénti tisztított profit 1,21 cent lett, amely 1 centtel haladta meg a piaci várakozásokat.

A CVS megerősítette korábbi várakozását, mely szerint az idei évben a nettó részvényenkénti profit 5,05-5,19 dollár között alakulhat.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.