Sötét mód ikon
2026 július 24
Gazdasági élénkülést jelez a Bundesbank

Gazdasági élénkülést jelez a Bundesbank

A szeptemberi elemzés szerint a nyári hónapokban megtört ugyan kissé a német gazdasági növekedés lendülete, a feldolgozóipar megrendelés-állományának növekedése, valamint a javuló üzleti- és exportkilátások függvényében azonban az elkövetkező hónapokra a mutatók további javulására lehet számítani. „Az enyhülő inflációs nyomásnak és az összességében kedvező foglalkoztatási helyzetnek köszönhetően a kivételesen jó fogyasztói hangulat továbbra is fennmarad” – fogalmaz a Bundesbank jelentése.

A vállalati beruházások alakulása már egyértelműen túljutott a mélyponton, számottevő javulásnak azonban még nem tapasztalhatóak a jelei. A második negyedévben a beruházások másfél év óta első alkalommal emelkedtek: a gépipari- és járműberuházások az előző negyedévhez képest 0,9 százalékkal emelkedtek, a GDP pedig 0,7 százalékkal nőtt.

A Bundesbank havi jelentésének megállapításait a legfrissebb üzleti hangulati mutatók is alátámasztják. A ZEW (Zentrum für Wirtschaftsforschung) gazdasági kutatóintézet elemzése szerint például 2010 áprilisa óta a legmagasabb szintet érték el az üzleti kilátásokat számszerűsítő mutatók és a müncheni ifo gazdaságkutató intézet legutóbbi üzleti hangulatindexe is mintegy másfél éves csúcsot ért el.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.