Jó adatok jöttek
A délután megjelent, vártnál erősebb amerikai inflációs, munkapiaci és feldolgozóipari adatok több-kevesebb fellendülést hoztak az európai részvénypiacoknak az addigi általános visszaesés után, mert a tengerentúli számok enyhítették az állampapírok pénzelszívó hatását, és növelték a gazdasági bizakodást. Előzőleg, a görögök kivételével, az állampapírok mindenütt jócskán drágultak, a hozamok estek az amerikai jegybankrendszer (Fed) szerda esti közleménye miatt, elvonva a pénzt a részvények elől.
A Fed nem adott új iránymutatást, az is kiderült, hogy döntéshozói változatlanul megosztottak, viszont most átlagban nagyobb munkanélküliséget és kisebb gazdasági növekedést jósoltak az év végére, mint márciusban. Ez növelte a reményt, hogy szeptembernél korábban nem lehet kamatemelés, sőt, talán akkor sem. Ettől a dollár olcsóbb lett, az euró megugrott, ami eleve fékezte a részvénypiacot, és az amerikai hozamok versenyének gyengülése láttán a tőke a kötvénypiacra áramlott. Ezt az irányzatot egyensúlyozták aztán a friss amerikai adatok.
A görög hiteltárgyalások kilátástalansága ezúttal még a dél-európai tőzsdéken sem hátráltatta a fordulatot. Az athéni fő mutató maga is fölfelé igazított egy keveset, miután az idén eddig 20 százalékot zuhant, és csütörtök délelőtt háromévi mélypontot ért el.
Javítottak a főbb indexek
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,40 százalékos javulással 6707,88 ponton zárt, 2,16 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
Frankfurtban a DAX-30 1,10 százalékos többlettel 11 100,30 ponton végzett, 13,20 százalékkal magasabban, mint múlt év végén. Párizsban a CAC-40 0,30 százalékkal 4803,48 pontra erősödött, 12,42 százalékkal meghaladva az év végit.
A zürichi SMI 0,30 százalékot vesztett, a milánói FTSE MIB-40 1,06 százalékot, a madridi IBEX-35 0,54 százalékot, az athéni ASE 0,37 százalékot nyert. Varsóban a WIG-20 0,56 százalékkal 2335,94 pontra gyarapodott. A Mol 195,15 zloty maradt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 191,02 pontos, 0,88 százalékos csökkenéssel, 21 529,13 ponton zárt csütörtökön.
Pluszban New York
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 1,07 százalékkal, az S&P 500-as 0,99 százalékkal a Nasdaq-piac összetett mutatója 1,37 százalékkal volt az előző záróértéke fölött.
Erősödött az euró
Az euró, 1,14 dollár alatt, 0,54 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint szerda este. Svájci frankban, 1,05 frank alatt, 0,33 százalékkal került többe.
Emelkedés az árupiacon
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 64,25 dollár volt, 38 centes napi árnyereséggel. A gázolaj tonnánként 1,75 dollárral 587,25 dollárra, a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,0053 dollárral 2,1058 dollárra drágult az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) jegyzésében.
Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1203,95 dollár volt az amerikai valuta gyengülése nyomán a szerda esti 1176,27 dollár után azonnali szállításra Londonban.