Így a legtöbben meg vannak győződve arról, hogy a szivarok nem igazán passzolnak a borokhoz, még kevésbé a gyöngyözőborok pezsgéséhez – de ez egyáltalán nem igaz. Ha például a Humidorshop.hu borai között is fellelhető Gere Attila pincészetéből származó Gere Frici gyöngyözőbor a megfelelő szivarral van párosítva, akkor a pezsgése fokozza a kóstolás során felmerülő aromák érzékelését, ezzel is kiemelve a választott szivar minden finomságát és összetettségét.
De ezekből az italokból is számtalan fajta létezik, ezért szeretnénk most ebben a cikkben néhány konkrét szivar példáján keresztül megmutatni, hogy hogyan is történik a megfelelő párosításuk.
Minden az egyensúlyon múlik
Mint ahogy az élet minden területén, a jó párosítás itt is az egyensúlyon múlik – vagyis két olyan elem megtalálásán, amelyek anélkül erősítik egymást, hogy elfednék a másik ízét.
Hogy ez sikerülhessen, mindenképpen figyelembe kell venni a textúrákat és az aromákat. A gyöngyöző- vagy habzóbor ugyanis nem rendelkezik olyan intenzív ízekkel, mint például egy 12 éves Chivas Regal whisky, aminek köszönhetően egy erősebb szivar elfedheti a finomabb aromáit.
Goldwin LOUIXS Rosado
Az olyan gyöngyöző- vagy habzóborok, amelyek gazdag, összetett aromáikkal szabályosan csábítják az ízlelőbimbót, tökéletesen párosulnak a ritka nicaraguai rosado levélből készült LOUIXS finom ízeivel.
Opus X Perfecxion
A világ egyik legritkább és legjobbra értékelt szivarmárkájának, az Opus X-nek a testes íze egy klassz párosítás lehet egy olyan habzó- vagy gyöngyönzőborhoz, amely a mandula, mogyoró és más különféle gyümölcsök jegyeit vonultatja fel.
Padron Anniversary 1964
A ’64-es Padronhoz, amely az elfüstölése során a szájpadlást fűszer, dió és faíz összetett rétegeivel telíti, mielőtt megjelennek a finom pirítósra jellemző aromák, egy olyan habzó- vagy gyöngyözőborra van szükség, amelynek a ropogós íze szinte egyidejűleg párosul vele.
Davidoff Zino Platinum Crown Series Rocket
A Davidoff Zino meleg és diós ízeit egy olyan habzó- vagy gyöngyözőbor egészíti ki, amely igazán könnyed, valamint édes bogyós és görögdinnye jegyeket vonultat fel. Egy ilyen ital ugyanis szabályosan csiklandozni fogja a nyelvét a kortyolgatása közben, míg a szivar sima lecsengése pedig finoman lecsitítja a kedélyeket.
Macanudo 1968 Toro
Egy ropogós, gazdag és összetett ízvilágú gyöngyöző- vagy habzóbor elegáns párja lehet a fekete cseresznye és fás ízeket felvonultató Macanudónak.
Természetesen nincs kőbe vésve, hogy Önnek mindenképpen a fent leírtak alapján kellene eljárnia. Előfordulhat, hogy az, amit mi személy szerint jó párosításnak találunk, nem biztos, hogy másoknál működik. A legfontosabb az, hogy felejthetetlen élményben legyen része, ami teljes mértékben csak Önön múlik, beleértve a párosításban való kísérletezést is.