Az elsődleges kérdés, hogy az Uber végül is egy technológiai platform vagy egy közlekedési vállalat. Másrészt nem mellékes, hogy az Uber sofőrök független vállalkozók vagy pedig alkalmazottak. Ezen szempontok azért rendkívül lényegesek, mert meghatározzák, hogy a világszerte egyre sikeresebb cég működése milyen jogi kategóriák és szabályozások hatálya alá esik. A válaszok pedig egyelőre finoman szólva is homályosak.
Nem elhanyagolható szempont továbbá, hogy a szabályozók mellett a hagyományos taxi társaságok, és különösen a taxisofőrök számára is komoly kihívást jelent az Uber. Utóbbiak pedig sokszor az erőszakos tüntetésektől sem riadnak vissza sérelmeik kifejezése során.
A MarketWatch összegyűjtött néhány helyet a világban, ahol az Uber nem kis kihívásokkal néz szembe.
Egyesült Államok
Május 5-én az Uber bejelentette, hogy elhagyja Kansas államot, miután a törvényhozók úgy döntöttek, hogy a társaságnak szigorúbb ellenőrzéseket kell alkalmaznia a sofőrök hátterével kapcsolatban, illetve további gépjárműbiztosításra kötelezték az Ubert.

A vállalat 2014 novemberében hagyta el Nevada államot, miután egy bíró olyan rendeletet adott ki, miszerint az Uber sofőrjei engedély nélkül működnek, és a cég nem tevékenykedhet az állam közlekedési szabályai szerint. Május 11-én a nevadai szenátus elfogadott egy törvényjavaslatot, amely lehetővé tenné az Uber működését. A javaslat most a nevadai alsóház elé kerül.
Decemberben, az Uber szülőföldjén San Franciscóban és Los Angelesben támadták meg a társaság működését azzal, hogy a kerületi ügyész polgári peres eljárást kezdeményezett a vállalat ellen, és állandó intézkedést kért a vállalattal szemben. Az eljárás azt vitatja, hogy az Uber megfelelően kiszűrte-e azokat a sofőröket, akik bűncselekményt követtek el.
San Franciscóban is tárgyalás elé néz az Uber annak érdekében, hogy meghatározzák, sofőrjei független vállalkozók vagy pedig alkalmazottak. Egy ilyen döntés pedig drasztikusan átalakíthatná a cég üzleti modelljét.
Európa
Portugáliában április végén lényegében betiltották az Uber működését. Egy lisszaboni bíróság ugyanis a taxisofőrök javára döntött, akik felléptek a nem profi sofőrökkel szemben. Az ítélet szerint az Ubernek vagy be kell zárnia a weboldalát és meg kell szüntetnie a szolgáltatását, vagy napi 10 ezer euró bírságot kell fizetnie.
Szintén áprilisban, Svájcban, Genf kantonban tiltották be a vállalat UberX szolgáltatását, Franciaország pedig egyelőre kivár a döntéssel, hogy vajon betiltsák-e az Ubert.

Az Európai Unióban egyébként sincs könnyű helyzete a vállalatnak. A jogi ügyek tömkelegét elsősorban a megfelelő engedélyek nélkül működő sofőrök indokolják az Uberpop szolgáltatás kapcsán. Az Uberpopot már betiltották Németországban, Spanyolországban és Hollandiában, miközben a vállalat panaszt nyújtott be Németországban, Spanyolországban és Franciaországban is.
Brüsszelben az Uber működését már korábban betiltották, de a város önkormányzata februárban jelentette be, hogy terveket dolgoznak ki a megfelelő keretrendszerhez, amelyben a vállalat tevékenykedhet.
Újdelhi, India
Annak ellenére, hogy az Uberhez hasonló vállalatokat Újdelhiben már betiltották, az Uber továbbra is üzemel a városban, mégpedig úgy, hogy nem szed jutalékot a járművezetőktől, és azt mondja, hogy csak mint egy „piactér” működik. Az üzemelés folytatása érdekében az Uber még taxiengedélyért is folyamodott.

Mindeközben a vállalat egy autóriksa szolgáltatást is beindított, amely esetében az utasok készpénzzel is tudnak fizetni, ami az Uber esetében különlegesnek számít. A társaság egyébként jelezte, hogy más szolgáltatások esetében is tesztelnék a készpénzes fizetési lehetőséget.
Dél-Korea
Decemberben dél-koreai ügyészek vádat emeltek Travis Kalanick, az Uber vezérigazgatója és partnerei ellen, mivel állítólag megsértették az ország tömegközlekedési törvényét. A vállalat márciusban fel is függesztette az UberX szolgáltatását.
Később, még abban a hónapban 30 embert – köztük Kalanickot – kötöttek össze az Uberrel, és vádoltak meg azzal, hogy illegálisan használtak a nem engedélyezett Uber applikációt, hogy összekössék az utasokat a sofőrökkel.