Jócskán megemelték a keretet
Az Országgyűlés elé szerdán beterjesztett 2016-os költségvetési javaslat szerint a Miniszterelnökség jövőre 183 milliárd forintból gazdálkodhat az idén rendelkezésére álló 210 milliárd forint helyett. A Miniszterelnökségnek a kormányszerkezet átalakítása előtt, 2014-ben 43 milliárd forint költségvetési pénz jutott.
A Miniszterelnökség fejezetében a legnagyobb támogatási tételt – csaknem 115 milliárd forintot – ezúttal is a megyei és a járási kormányhivatalok költségvetése jelenti. Emellett az is a tárca költségvetésében szerepel, hogy a paksi atomerőmű-beruházásra jövőre 113 milliárd forintot biztosíthatnak az idei 28 milliárd forint után.
Szervezetek, kormányfői protokol
Jövőre a Miniszterelnökségnek mint minisztériumnak a költségvetése 22 milliárd forintról 16 milliárd forintra csökken a büdzséjavaslat szerint, a fennmaradó több mint 165 milliárd forintot a tárcához tartozó szervezetek kapják. Ezek között van az Információs Hivatal (támogatási javaslata 12,6 milliárd forint), a Nemzetstratégiai Kutató Intézet (egymilliárd forint), Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (340 millió forint), a Nemzeti Örökség Intézete (318 millió forint), a Veritas Történetkutató Intézet (260 millió forint), az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont (791 millió forint), a Magyar Nyelvstratégiai Intézet (183 millió forint), a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (1,4 milliárd forint), a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (4,3 milliárd forint), a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ (668 millió forint), a Nemzeti Innovációs Hivatal (434 millió forint) és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (997 millió forint).
Kormányfői protokollra – a korábbi évekhez hasonlóan – jövőre is félmilliárd forintot szánnak, a kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok és konzultációk kiadásai is változatlanok maradnak, előbbire ezúttal is 1,1 milliárd forintot, míg utóbbira 600 millió forintot szán a kabinet.
Bérkompenzáció, Országgyűlés Hivatala, elnöki hivatal
Szintén ebből a fejezetből derül ki, hogy a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációjára az idei 47 milliárd forint után 20 milliárd forint jut. A Miniszterelnökség soraiban ezúttal is 100 milliárd forint szerepel rendkívüli kormányzati intézkedésekre, ugyanakkor az országvédelmi alapba ezúttal 40 milliárd forinttal többet, szintén 100 milliárd forintot javasol elkülöníteni a kabinet. Az alap idei évre eredetileg előirányzott kerete jelenleg 30 milliárd forintra csökkent.
Az Országgyűlés Hivatala jövőre az idei 20,8 milliárd forintnál egymilliárd forinttal nagyobb keretből gazdálkodhat, az Országgyűlési Őrség büdzséje ugyanakkor 2,6 milliárd forint maradhat.
A Köztársasági Elnöki Hivatal költségvetése – benne az állami kitüntetésekre és az államfői protokollkiadásokra szánt előirányzattal – teljes mértékben változatlan, 2,3 milliárd forint lehet.