Sötét mód ikon
2026 június 08
Félelmetes összeget spórolnánk, ha Észtországot követnénk

Félelmetes összeget spórolnánk, ha Észtországot követnénk

Észtország fényévekkel előttünk

Az észtek a kétezres évek elején indították el a közigazgatás digitalizálását és mára minden állampolgárral kizárólag digitálisan kommunikálnak.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

„Bár az elmúlt években a magyar közigazgatás digitalizációja is felgyorsult még csak az alagút elejét látni a fejlesztések terén. Míg a magyarorszag.hu-n keresztül nagyjából háromszáz ügyet lehet elintézni digitálisan, az észt kormányportálon háromezret. A különbség fő oka, hogy nagyon magas a papíralapú ügymenetet igénylő folyamatok aránya a hazai közigazgatásban” – mondta el Almási János az elektronikus aláírások gyakorlati alkalmazásával foglalkozó Netlock Kft. szakértője.

„A megoldás az elektronikus iratkezelés kiterjesztése lehet, melynek alapeleme a megfelelő elektronikus aláírási technológiák alkalmazása. Ebben nagy szerepe lehetne az új e-igazolványnak is” – tette hozzá.

Aláírásonként 1 eurót spórolnak

Az észt közigazgatási szakemberek szerint csak a digitális aláírásokkal minden egyes e-aláírással 1 eurót spórol az észt állami költségvetés.

„Nemcsak arról van szó, hogy a digitalizációval nyugdíjba küldhetőek a nyomtató flották és több tíz millió oldal nyomtatását spórolhatja meg az ország, hanem arról is, hogy a hivatali ügymenet gyorsabb, nyomon követhetőbb, biztonságosabb, kényelmesebb és lényegesen hatékonyabb lesz. Az elektronikus dokumentumkezelés, archiválás, számlázás vagy közbeszerzés csak néhány terület, ahol az eddig papíron zajló folyamatok digitalizálása jelentősen könnyítené a hivatal-hivatal és a hivatal-ügyfél közti kommunikációt.” – mondta el a szakember.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Kulcs lehet az e-személyi, de fejleszteni kell

Az új elektronikus személyi igazolványok alkalmasak lennének az e-közigazgatás kiterjesztésére, hiszen a chipkártyákra igényelhető az elektronikus aláíráshoz szükséges tanúsítvány. Azonban jelenleg lényegében még nem létezik olyan terület, ahol az e-igazolványnak ez a funkciója felhasználható lenne. Hiányzik a háttérrendszer és az ügyfeleknél a kártyaolvasásra képes eszközök.

A technológia ma már ott tart, hogy akár egy okostelefonon keresztül is aláírhatunk dokumentumokat. Az eljárás egyszerű, kényelmes és biztonságos: egy alkalmazáson vagy weboldalon keresztül belépünk az elektronikusaláírás- szolgáltatásba és PIN kódunk megadásával aláírjuk a feltöltött dokumentumot. Hasonlóan működik mindez, mint egy internetes fizetési tranzakció, de még kártyára sincs hozzá szükség, elég a szükséges kódok használata.

Hol segíthetne a leggyorsabban a digitalizáció?

A digitalizáció számos területen hozna javulást, a teljesség igénye nélkül néhány olyan konkrét területet gyűjtöttünk össze, ahol belátható időn belül érzékelni lehetne a változást:

E-közbeszerzés: az évi közel 15 ezer közbeszerzési eljárás digitalizálása több millió oldalnyi papír kinyomtatását tenné feleslegessé, valamint átláthatóbbá, hatékonyabbá és gyorsabbá tenné az eljárások lefolytatását, egyszerűbbé az ajánlatok beadását és kiértékelését.

E-szavazás: az e-szavazás gyorsabbá és olcsóbbá tenné a választásokat, és különösen előnyös lehetne a több százezer fogyatékkal élő állampolgárnak, valamint megkönnyítené a mintegy 275 ezer határon túli magyar szavazását, és fokozhatná az állampolgárok, így a digitális világban szocializálódott fiatalok részvételét a közügyekben.

E-kézbesítés: a technológia és a jogi környezet egyaránt adott, hogy az elektronikus leveleket a hagyományos postai levelekhez hasonlóan ajánlott és tértivevényes formában küldje az állam vagy küldje az állampolgár az állam felé, a hagyományos levél joghatásával. Az évente Magyarországon elküldött 112 millió ajánlott levél csupán pár százalékának a digitalizálása is sok milliárd forintnyi megtakarítást jelentene a feleknek.

E-vizsgáztatás, e-érettségi: számos tantárgy esetében lenne lehetőség e-vizsgáztatásra, hiszen a dolgozatok és a vizsgaeredmények hitelessége, sértetlensége, anonimitása és a bírálat egyaránt biztosítható az elektronikus hitelesítési, aláírási megoldásokkal.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.