Sötét mód ikon
2026 június 13
Felállt a nap végére az OTP

Felállt a nap végére az OTP

A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Az OTP emelkedett

A Mol 80 forinttal, 0,70 százalékkal 11 375 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,12 százalékkal 4146 forintra erősödött, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,29 százalékkal 346 forintra esett, forgalma 717,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 81 forinttal, 1,88 százalékkal 4224 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1450,62 ponton zárt csütörtökön, ez 37,17 pontos, 2,50 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője elmondta: az egyik legnagyobb portugál pénzintézet gondjai bizonytalanságot keltettek, ennek hatására a BUX is esésbe kezdett a nap folyamán. A portugál bank problémája azonban izoláltnak tűnik, így a kereskedés végére megnyugodott a piac, az OTP pluszban is tudott zárni.

A portugál Banco Espirtio Santo (BES) május óta nehéz helyzetben volt, mert kiderült, hogy könyvelési rendellenességek vannak a tulajdonosi holdingvállalatánál. Csütörtökön a BES részvényárfolyama zuhanni kezdett, mert a befektetők megtudták, hogy a holdingvállalathoz tartozó Espirito Santo International elhalasztotta néhány befektetési értékpapírja után járó hozam kifizetését.

Sőre Balázs hozzátette: a csütörtöki eséshez az is hozzájárult, hogy az amerikai, illetve a nyugat-európai tőzsdéken profitrealizálás indult, ami a hazai börzén is éreztette hatását, de komoly pánik nincs a piacon.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.