Sötét mód ikon
2026 június 13
Feladta a Telekom

Feladta a Telekom

Az üzleti szegmens marad

A cég tájékoztatása szerint a lakossági földgáz-szolgáltatás megszüntetése semmilyen módon nem érinti a Magyar Telekom energiapiaci tevékenységét az üzleti szegmensben.

A Magyar Telekom 2010-ben indított energiaszolgáltatási tevékenységével az volt a célja, hogy ügyfelei számára még több új szolgáltatást és ajánlatot nyújthasson. A szabályozott egyetemes árnál kedvezményesebb díjaival a társaság az elmúlt öt év során hozzájárult lakossági ügyfelei energiaköltségeinek mérsékléséhez – tartalmazza a közlemény.

Keddtől nem kötnek új szerződéseket

A tájékoztató emlékeztet: az energiapiaci környezet változásával összefüggésben a társaság rendszeresen felülvizsgálta szóban forgó tevékenységét. Ennek alapján döntött úgy, hogy a lakossági ügyfélkörben alkalmazott üzleti modellje nem fenntartható a jövőben. A társaság ezért a lakossági szolgáltatásra jogosult ügyfelek körében a földgáz-szolgáltatások megszüntetése mellett döntött. Így erre a szolgáltatásra már (keddtől) nem köthető új szerződés a Magyar Telekomnál. 

A változás nem érinti közvetlenül a Magyar Telekom lakossági ügyfelek számára nyújtott villamosenergia-szolgáltatását, amelyet azonban a földgáz-szolgáltatáshoz hasonlóan a társaság időről-időre felülvizsgál a változó piaci körülmények fényében.

Lakossági földgáz-szolgáltatásának megszüntetése ugyanakkor semmilyen módon nem érinti a cég energiapiaci tevékenységét az üzleti szegmensben. A Magyar Telekom földgáz-szolgáltatását a jelenlegi feltételek és kedvezmények szerint ez év július 31-ig biztosítja, és a szerződés megszűnését követően végszámlát küld ügyfeleinek.

Zökkenőmentes átmenet

A vállalat kiemelten fontosnak tartja, hogy az átmenet folyamata zökkenőmentes legyen. Ennek érdekében a társaság ügyfelei kényelmét, valamint földgázellátásuk folyamatosságát biztosító eljárást alakított ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatallal és az energiapiac érintett szereplőivel egyeztetve.

Ez év augusztus 1-jétől az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-hez tartozó, immár országosan működő FŐGÁZ Zrt. egyetemes szolgáltató kész arra, hogy minden érintett lakossági ügyfél földgázellátását biztosítsa. Amennyiben az ügyfelek számára ez az eljárás megfelelő, nincs további teendőjük a szolgáltatóváltással kapcsolatban.

Aki más szolgáltatóval kíván szerződést kötni, annak a folyamatos földgáz-szolgáltatás érdekében az új földgáz-kereskedelmi szerződéséről úgy kell gondoskodnia az augusztus 1-jétől kezdődő időszakra, hogy szerződéskötési szándékkal legkésőbb június 30-ig megkeresi az általa kiválasztott földgáz-kereskedőt vagy egyetemes szolgáltatót.

Megy a levél
A fentiekről minden érintett lakossági ügyfelük részletes, teljes körű tájékoztatást kap a társaság felmondó levelében. Ezen túlmenően az ügyfelek a cég www.energia.telekom.hu weboldalán és a gördülékeny szolgáltatóváltás érdekében létrehozott, díjmentesen hívható 06 80 204 569 telefonszámon tájékozódhatnak – olvasható a tájékoztatásban.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.