2023 január 29

Ezért olyan káros az e-cigi

Horváth Ildikó szerint a teljes lakosság számához képest elenyésző az e-cigit használók száma, viszont megfigyelhető, hogy “agresszívan” terjed azok között is, akik korábban semmilyen dohánytermékkel nem éltek.

Hozzátette, hogy a tanulmányok szerint az e-cigi nem segít a leszokásban, bár a marketing ezt próbálja sugallni. Sőt éppen ellenkező hatása van, fenntartja a dohányzást – emelte ki.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

Május 20-án hatályba lép az elektronikus cigaretta használatát korlátozó szabályozás, nem lehet majd e-cigarettát szívni például a munkahelyeken és a játszótereken; a szabályt megszegők bírságra számíthatnak – hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala a héten közleményében.

A közlemény szerint tilos lesz elektronikus cigarettát és dohányzást imitáló elektronikus eszközöket használni közforgalmú intézményekben, közösségi közlekedési eszközökön, munkahelyeken, valamint közterületnek minősülő helyeken, például aluljárókban, játszótereken és azok ötméteres körzetében. A szabályt megsértők bírsága húszezertől ötvenezer forintig terjedhet.