2025 február 14

EY: biztonságosabb lesz a digitális áruk vásárlása jövőre

A nemzetközi tanácsadó hangsúlyozta, hogy jövőre a vevőknek több lehetőségük, a forgalmazóknak viszont ezzel együtt több kötelezettségük lesz. Biztosítaniuk kell például frissítéseket a digitális szolgáltatásokhoz akár teljes időtartamukra. Az EY szerint ez főképp azoknak jelenthet gondot, akik mások szoftvereit értékesítik.

A szigorítás másik fontos része, hogy pontosan meg kell felelni a reklámban tett ajánlatoknak. Az eladó ennek megfelelően nem térhet el a hirdetésétől úgy, hogy az a vásárló számára kedvezőtlen legyen. A változások miatt szükség lehet a szerződési feltételek módosításaira is, amire a januári határidő miatt már csak néhány hetük maradt a kereskedőknek – tették hozzá.