Oldalazott a tőzsde
A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények közül egynek nem változott, a többinek csökkent az árfolyama az előző napi záráshoz képest.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője úgy vélte, hogy másfél hét után a BÉT a nyugat-európai tőzsdékhez igazodott, vagyis enyhe mínuszban zárt. Miután a forgalom alacsony volt, a minimális árfolyam- és indexcsökkenésnek nincs jelentősége, „oldalazott” a tőzsde.
Az üzletkötő hozzátette, hogy a nemzetközi piac a görög válság megoldására vár, az tudná kimozdítani a mostani állapotából. Magyarországon pedig a szerdai GDP-adat, illetve a pénteki OTP-jelentés lehet hatással a BÉT-re.
Csak a Telekom tartotta magát
A Mol 80 forinttal, 0,52 százalékkal 15 280 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,92 százalékkal 5905 forintra esett, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 419 forintot ért, forgalma 687,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 1,44 százalékkal 4445 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1624,34 ponton zárt kedden, ez 13,43 pontos, 0,82 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.