Elképesztően erős számokat jelentett a Richter, de negatív hír is akadt, s a menedzsment ismét bizonyította ultrakonzervatív beállítódását.
Jól jött a fedezet
A Richter a várakozásnál erősebb árbevételi, bruttó fedezeti és üzleti eredményt közölt 2015 első negyedévére vonatkozóan, a nettó eredmény 30 százalékkal haladta meg a konszenzust és 15,044 milliárd forintot ért el – mondta Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. Hozzátéve: az üzemi eredmény 13,850 milliárd forintot ért el, 28,1 százalékkal meghaladva a várt 10,815 milliárd forintot. Miközben éves összehasonlításban, az idei első negyedévben a teljes árbevétel forintban és euróban mérve is kismértékben csökkent.
Az üzemi eredmény jelentős emelkedése a fedezeti hányad javulásának (63,3 százalékra növekedett az előző év azonos időszakában elért 62,5 százalékról), a lényegesen alacsonyabb értékesítési és marketing költségeknek, az Egyéb bevételek és ráfordítások negatív egyenlege mérséklődésének, valamint a csökkenő K+F költségeknek volt köszönhető.

A termékösszetétel javulása (a nőgyógyászati termékek részarányának növekedése), az EU15, USA és Kína piacokon elért magasabb árbevétel, az erős dollár, valamint a nagy- és kiskereskedelmi szegmens fedezetjavító hatása is hozzájárult a jó eredményhez, amelyet részben mérsékelt az ukrajnai árbevétel csökkenése és a gyenge rubel.
Bogsch Eriket nem lehet kizökkenteni
A menedzsment ezúttal sem cáfolta ultrakonzervatív hírét. A gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón Bogsch Erik vezérigazgató közölte: nem változtatnak a bevételi prognózison, míg a bruttó fedezeti és az üzemi eredményhányadra vonatkozó éves előrejelzést is csupán enyhén javítják.
Csúszhat a Cariprazine
Negatív hír, hogy immár nem lehet biztosra venni, hogy az amerikai gyógyszerfelügyelet még június végén dönt a Richter originális terméke, a Cariprazine tengerentúli piacra vezetéséről. Ennek technikai okai vannak, nagy mennyiségű a bekért anyag. Ha mégis lesz döntés, és az pozitív, akkor a Richter mérföldkő-fizetést kaphat, a partnercég pedig az idei év végén forgalomba hozhatja a készítményt.
Előbb adták, aztán vették
Nem okozhatott igazi meglepetést, de azért negatív hír, hogy az Esmya terápiás kiterjesztésének az idei évben csak minimális hatása lehet, mivel az egyes országokban lassan csorog le a gyógyszertámogatási rendszerekben az új információ. Miközben a piac már az idei hatást árazta.
A jó számokkal és a negatív hírekkel hozható összefüggésbe, hogy a befektetők előbb adták, majd vették a Richtert.
Jön a Mol
A hazai gyorsjelentési szezont a Mol folytatja. Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője úgy véli: a magyar olajtársaság jelentésére részben már következtethetünk az INA április 30-án közzétett eredményéből. Az INA esetében a csoportszintű EBITDA, több mint 15 százalékkal csökkent, a nettó eredmény pedig 79 százalékkal 50 millió kunára esett vissza.
Az eredmény összességében gyengének mondható, annak ellenére, hogy a finomítói szegmensre pozitívan hatott az alacsonyabb olajár és az ennek következtében kitáguló fedezet. A negyedévet kedvezőtlenül befolyásolta a gázkereskedelem piaci szabályozásának változása is. Az INA földgázeladásai nagymértékben zuhantak, főleg a keresletcsökkenés és az erős konkurencia miatt.

A Bloomberg elemzői konszenzusa szerint a Mol esetében az első negyedéves EBITDA 119,1 milliárd forint, a nettó eredmény pedig 21 milliárd forint körül alakulhat.
Figyeljünk a Magnoliára!
Fontos lehet a befektetőknek, hogy a Mol nyilatkozott az osztalékfizetés rendjéről. Az 50 milliárd forintnyi osztaléktömeg kifizetését június 3-án kezdik meg. A 2014. évi osztalékra jogosító MOL részvényeket utoljára május 22-én lehet vásárolni a Budapesti, valamint a Varsói Értéktőzsdén, míg az ex-kupon nap: május 26.
Bár az egy részvényre jutó bruttó osztalékot majd külön hirdetményben teszik közzé, legkésőbb május 21-ig, a mostani saját részvény számmal kalkulálva 485 forint lehet az egy részvényre jutó osztalék. Érdemes figyelni a Magnolia kötvényekre, mert júniusban ezekre is jár az osztalék.