Sötét mód ikon
2026 június 14
Esett a Richter és az OTP

Esett a Richter és az OTP

A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 215 forinttal, 1,63 százalékkal 13 420 forintra erősödött, 636,2 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 86 forinttal, 2,13 százalékkal 3950 forintra csökkent, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,61 százalékkal 332 forintra nőtt, forgalma 427,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 61 forinttal, 1,64 százalékkal 3649 forintra esett, a részvények forgalma 3,7 milliárd forintot ért el.

Králik István, a KBC Securities üzletkötője elmondta, összességében az átlagosnál valamivel nagyobb forgalom volt a BÉT-en.

Kiemelte: a Richter papírok gyengülése folytatódott. A szakértő szerint ez összefüggésben van a cég vezérigazgatójának közlésével, aki a társaság nyereségének csökkenését jelezte az ukrajnai helyzet és a gyenge rubel miatt. Úgy tűnik, ez néhány intézményi befektető eladásaihoz vezetett, ami komoly, átlag feletti forgalommal járt a Richternél – tette hozzá.

Az OTP szintén esett, valószínűleg a befektetők elbizonytalanodása okozta a papír csütörtöki gyengülését – közölte.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1557,35 ponton zárt csütörtökön, ez 12,37 pontos, 0,80 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.