Sötét mód ikon
2026 július 23
Érik az újabb jegybanki meglepetés?

Érik az újabb jegybanki meglepetés?

Az interjúban, amelynek másolatát csütörtökön juttatták el a Reutershez, Karnit Flug az ország új kormányának címzett ajánlásairól is beszámolt. A jegybank egyebek között az adóbevételek növelését és a pénzügyi stabilitás biztosításának céljából egy bizottság létrehozását javasolja a kormánynak.

Nem változott az alapkamat

A Bank of Israel hétfőn változatlan szinten, 0,1 százalékon hagyta irányadó kamatát arra hivatkozva, hogy egyfelől a múlt havi, váratlanul végrehajtott kamatcsökkentés eredményeként gyengült a helyi fizetőeszköz, a sékel árfolyama, másfelől pedig várakozásai szerint az infláció jövőre visszaemelkedik 1 százalék fölé.

Az izraeli jegybank közgazdászai jelenleg úgy gondolják, hogy az alapkamat idén 0,1 százalékon marad. Más elemzők viszont azon a véleményen vannak, hogy a jegybank tovább csökkentheti az alapkamatot, nullára, vagy mennyiségi enyhítési programot indíthat, ha a sékel ismét erősödni kezd.

Növelni kell az adóbevételeket

A Bankaut című magazinnak nyilatkozva Karnit Flug elmondta: tanulmányozzák más jegybankok monetáris politikáját, és a körülményeket figyelembe véve döntenek majd arról, hogy milyen lépéseket tartanak követendőnek. Az izraeli jegybanki alapkamat nem lehet jelentősen magasabb, mint máshol szerte a világban, ha ösztönözni akarják a gazdasági növekedést és a foglalkoztatottság bővítését – mutatott rá.

A kormányzó kiemelte: ha a Benjámin Netanjahu vezetésével megalakuló új kormány el akarja érni jövő évi költségvetési céljait, növelnie kell az adóbevételeket, vagy az adók jobb behajtása vagy az adókulcsok emelése révén.

A pénzügyi rendszer stabilitásának biztosítása érdekében Flug azt javasolja, hogy hozzanak létre egy bizottságot a piaci működést szabályozó intézmények képviselőiből, ideértve a pénzügyminisztériumot, a jegybankot és a felügyeleti hatóságokat. Ezáltal biztosítanák az információk cseréjét és a szorosabb együttműködést – tette hozzá.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.