Globalizálódó világunkban egyre nagyobb az igény arra, hogy egyedi, különleges tárgyakkal különböztessük meg magunkat a tömegtől. Kicsit ezt a trendet lovagolja meg a Motorola által múlt héten bejelentett terv.

Blokkokból okostelefont
A Google leánycégénél megépítenék a „lego”-okostelefont. A blokkokból összeálló készüléket mindenki saját elképzeléseinek megfelelően rakhatná össze annak megfelelően, hogy éppen mire akarja használni. A termék legnagyobb csábereje ebben a testreszabhatóságban rejlik.
A tervnek a Project Ara nevet adták, és a közlemény szerint a nyílt forráskódú szoftverek mintájára ők egy nyílt alapú hardvert hoznának létre, amelyhez bárki csatlakozhat és gyárthat kompatibilis modulokat. Így az okostelefon akkumulátora, billentyűzete vagy akár kamerája is cserélhető lenne.
A megvalósításhoz összefogtak a Phonebloks nevű céggel, amely korábban már dolgozott egy hasonló projekten. A Motorola blogoldalán pedig mindenkit arra buzdítanak, hogy ötleteivel, gondolataival segítse a fejlesztést, az elképzelés tehát egyfajta közösségi munkában valósulhat meg.
Növekszik a piac
Az okostelefonok piaca világszerte dinamikusan növekszik. Az IDC amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat szerint 2013-ban rekordot fog dönteni az okostelefonok eladása. A teljes évre számolva az eladott készülékek száma elérheti az 1 milliárd darabot is.
Rá is fér már a Motorolára egy versenyképes, innovatív termék, az amerikai piacon például meredeken visszaestek az okostelefon eladásaik az egy évvel ezelőtti számokhoz képest.
2012 harmadik negyedévében 8 százalékos volt a cég piaci részesedése, ez 2013 harmadik negyedévére 3,7 százalékra szűkült. Az Apple, Samsung, LG és Nokia mögött csak az ötödik helyet sikerült megszereznie a technológiai vállalatnak.

Eredmények tükrében
Az anyacég, a Google – amely 2011-ben vette át a Motorola Mobility irányítását – szép eredményeket közölt a harmadik negyedévben. A hirdetési bevételek megugrásának köszönhetően 2,97 milliárd dollár adózott nyereségről számolhatott be a cég. Az egyszeri tételek nélküli részvényenkénti nyereség 10,74 dollár volt, meghaladva az elemzők által becsült 10,36 dollárt. A szép számok miatt október közepén először a tőzsdére való bevezetés óta átlépte az ezer dolláros lélektani határt a New York-i Nasdaq indexen a Google részvénye.
Az eredményekből azonban a Motorola nem vette ki a részét, a cég a negyedév során 248 millió dolláros veszteséget könyvelhetett el. Egyelőre tehát inkább viszi, mint hozza a pénzt. Egy jól felépített és kitalált okostelefon viszont az egekbe is repítheti a céget.
A Phonebloks videója