Sötét mód ikon
2026 július 23
Csak egyféleképp menthető meg az euró

Csak egyféleképp menthető meg az euró

A 87 esztendős szakember kifejtette: nem hisz abban, hogy tartósan működőképes lehet egy közös gazdasági és valutaövezet úgy, hogy közben a 17 tagállamban 17 eltérő szociális rendszer áll fenn. „Az eurózónának teljes politikai unióra van szüksége, akár minden tagállam részvételével, akár mag-Európaként. Ez az egyedüli út, ha nem akarják, hogy szétessen az euróövezet” – mondta Alan Greenspan.

A volt Fed-elnök ugyanakkor hozzátette: kételkedik abban, hogy Európában létrejön a politikai unió.

Greenspan az interjúban kifejtette: a német központi bank az euróövezet legnagyobb hitelezője, a többi, eurót használó ország jegybankja összesen 570 milliárd euróval tartozik a Bundesbanknak. „Elvárják, hogy Németország állja a cechet. Ebből is látszik, hogy nem működik különösebben jól (az euróövezet), nincs egyensúly” – mondta.

A Fed volt elnöke ugyanakkor pozitívumként értékelte, hogy a bankunió létrehozásával német javaslatra kiveszik a tagállami hatáskörből, és európai szintre emelik a pénzügyi szabályozást és felügyeletet. Szavai szerint a bankunió az első lépés egy esetleges majdani politikai unió felé.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.