
Engedély nélkül sorsolhatnak ajándékot a kereskedők
A bejelentést a NAV központi irányítás szerencsejáték
felügyeleti főosztályának kell címezni, az adóhatóság honlapján
elérhető űrlapon.
Az ilyen sorsolásnak három feltétele van. Először is termék
vásárlásához, vagy szolgáltatás igénybevételéhez kötődik, például a
kereskedő által meghatározott összegű – vagy mennyiségű – vásárlás
után sorsjegyet kap a vásárló. A második feltétel az, hogy a
sorsjegy ingyenes legyen, míg a harmadik feltétel a nyilvános
húzás. Ez utóbbi történhet számítógéppel – véletlen generátort
alkalmazva – is.
Nem minősül nyilvános húzásnak az előre meghatározott
feltételeknek megfelelő sorsjegy nyertessé nyilvánítása. Ilyen
például a minden 20., minden 100., vagy éppen az első 1000 vásárló
nyertessé tétele.
A sorsjegy valóban sorsjegyet jelent, vagyis a csomagolásra
helyezett kód, vagy a visszaküldendő kód nem sorsjegy. Hasonlóan
nem számít annak – ebből a szempontból – a kaparós sorsjegy sem.
A nyereménynek mindig árunak, vagy pedig szolgáltatásnak kell
lennie. A pénznyeremény sorsolásához már engedélyt kell kérni.