Sötét mód ikon
2026 július 24
Elismerésben részesültek a külföldi fejesek

Elismerésben részesültek a külföldi fejesek

Az elismeréseket pénteken adták át Budapesten a lap és a HIPA közös gálaestjén, ahol az idén második alkalommal díjazták a külföldi vállalatvezetőket.

Ösztönzik az elhivatottságot

Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke beszédében kiemelte: A HIPA célja, hogy a régió legjobb befektetési ügynöksége legyen. Ennek elérésében kiemelten fontos a partnerség azon elhivatott vezetőkkel, akik közösen dolgoznak velünk azon, hogy magyarországi kapacitásaikat tovább növeljék és egyre több magyar beszállítót foglalkoztassanak.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A BBJ Az év külföldi vállalatvezetője díjat olyan Magyarországon élő és dolgozó külföldi cégvezetőnek ítéli oda, aki az adott évben kimagasló szakmai tudásával és eredményeivel a legtöbbet tette a hazai fejlődés mellett a vállalat nemzetközi elismertségéért.

Közös munkának köszönhető az eredmény

A díjat olyan Magyarországon élő és dolgozó külföldi cégvezetőnek ítélik oda, aki az adott év során kimagasló szakmai tudásával és eredményeivel a legtöbbet tette a hazai fejlődés mellett a vállalat nemzetközi elismertségéért. Idén az elismerést a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója, Jost Ernst Lammers kapta.

Jost Ernst Lammers a díj átvételekor hangsúlyozta: büszke az elismerésre, a díj azonban nem csak az egyéni teljesítményt, hanem a Budapest Airport dolgozóinak, partnereinek munkáját is tükrözi.

A Budapest Airport vezérigazgatója szerint a zsűri az értékeléskor felfigyelt azokra az erőfeszítésekre is, amelyeket az elmúlt években azért tettek, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a közép-kelet-európai régióban kategóriája legjobb légikikötője legyen.

Bronzérmes a magyar Suzuki

A magyar beszállítókért végzett tevékenységéért odaítélt HIPA különdíj átvételekor Naoyuki Takeuchi felidézte, hogy a 25 éve épült esztergomi gyárból 2,5 milliónál több autó gurult ki, a magyar gyár a Suzuki harmadik legnagyobb egysége a világon.

Az esztergomi Suzuki gyárban 3100 ember dolgozik, a beszállítók mintegy 25 százaléka magyar vállalkozás, a beszállított alkatrészek értékének mintegy 50 százalékát adják. A Magyar Suzuki Zrt. 80 magyarországi beszállítója 30 ezer családnak biztosít megélhetést – mondta Naoyuki Takeuchi, kiemelve, piaci sikereik mellett büszkék arra, hogy termelési módszereikkel, gondolkodásmódjukkal az elmúlt negyedszázad során hozzájárultak a munkakultúra fejlődéséhez Magyarországon.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.