2025 április 22

Előzetesben marad a Hungária-igazgató

Megszekték a pénzügyi szabályokat

A nyomozás eddigi adatai alapján az operatív igazgató utasítására több önkormányzat rájuk bízott pénzét nem az ügyleti felhatalmazás és a pénzügyi szabályok szerint használta a cég.

A gyanú
Koszta János tájékoztatása szerint a kényszerintézkedés a Pest Megyei Főügyészség indítványa alapján történt három rendbeli, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A szóvivő elmondása szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint M. Ádám – aki 2001 óta dolgozott a cégnél, és 2011 óta töltötte be az operatív igazgatói posztot – vezetői minőségében rendszeres kapcsolatot tartott fenn Százhalombatta és Fót önkormányzatával, illetve a fővárosi székhelyű TIG Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel, és befektetési ajánlatokat tett nekik.

Noha az érintettek diszkontkincstárjegy, illetve állampapír vásárlására adtak megbízást a Hungáriának, a cég vagy eleget sem tett a megbízásoknak, vagy később kivezették, és a Hungária cégcsoport tagjai által kibocsátott kötvényekkel pótolták a papírokat – magyarázta a szóvivő.

Sikerült eltusolni

Mint utóbb kiderült, a két önkormányzat és a nonprofit kft. sem tudott a tranzakciókról, s már csak azért sem fogtak gyanút, mert valótlan egyenlegközlőket juttatott el hozzájuk a Hungária Értékpapír Zrt.

Koszta János megerősítette a Pest Megyei Főügyészség szóvivőjétől származó korábbi információját, miszerint Százhalombatta vagyonát 2,2 milliárd, Fótét 1 milliárd, míg a nonprofit kft.-ét 660 millió forinttal csökkentették az operatív igazgató utasítására végrehajtott pénzügyi műveletek.

Fennáll a szökés veszélye

A Budakörnyéki Járásbíróság határozata értelmében a gyanúsított esetében csak az előzetes letartóztatás elrendelésével biztosítható a férfi jelenléte az egyes eljárási cselekményeknél, vagyis fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

Már hárman vannak rács mögött
A 35 évesnél is fiatalabb M. Ádám a harmadik ember a cégnél, akit letartóztattak a brókerbotránnyal összefüggésben: a Hungária Értékpapír Zrt. vezetői, illetve dolgozói közül ezen túl egy gyanúsított házi őrizetben van, egy pedig lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll.

A kényszerintézkedés elrendelése mellett szól a kiszabható büntetés súlyossága, ugyanis ha beigazolódik a gyanú, akkor a három rendbeli, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztásért akár 15 évet is kaphat az elkövető. További érvként hozta fel a bíróság a tanúk esetleges befolyásolását.