Sötét mód ikon
2026 július 03
Előzetesben a drogárusok

Előzetesben a drogárusok

Dobó Dénes elmondta: péntek délután két férfi egy debreceni sportpálya mellett kábítószergyanús anyagot adott el egy létavértesi és egy görbeházi lakosnak, akik ezután gépkocsijukkal elhajtottak a helyszínről.

A rendőrök a vásárlók után mentek, akiket Debrecen határában elfogtak: a nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 37 éves N. Miklóst és a 46 éves Sz. Csabát, akik az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.

A rendőrök összehangolt akciót indítottak az árusok felkutatására is. Mivel információ merült fel arra, hogy a két helybeli kereskedő közül az egyiknek lőfegyvere lehet, őket a TEK speciálisan képzett műveleti egysége fogta el Debrecen belvárosában, a Csapó utcán – ismertette a részleteket Dobó Dénes.

Hozzátette: a megyei főkapitányságra előállított 32 éves F. Gergő Pétert és a 25 éves G. Zoltánt gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették, egyben indítványozták előzetes letartóztatásukat.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.