Sötét mód ikon
2026 június 29
Elmaradt kasszasikerek, Az éhezők viadala javíthat

Elmaradt kasszasikerek, Az éhezők viadala javíthat

Az Amerikai Egyesült Államokban Az éhezők viadala: A kiválasztott című filmen áll, hogy mentse a renomét, s erre van is némi esélye. Tény, hogy az idén ez a film teljesítette a legnagyobb bevételt a nyitó hétvégén, összesen százhuszonhárom millió dollárt. Ez ugyan elmaradt a százharminc, százötven millió dolláros várakozástól, de mindenképpen 2014-es csúcs, azonkívül minden idők tizenötödik legjobb nyitó hétvégéjét jelentette.

Kisebb bevételek, gyengén muzsikál az amerikai filmipar

Szükség is volt az erősödésre, hiszen a statisztikák szerint az amerikai filmipar tizenöt esztendeje a leggyengébb nyári szezont tudhatta maga mögött. A mozipiacot kutató Rentrak szerint az idei május és augusztus között a kanadai és USA-beli filmszínházak kasszáiba az előző esztendeinél tizenöt százalékkal kevesebb pénz, 3,9 milliárd dollár folyt be. Ez több volt a szakemberek tíz százalékos várakozásánál. A csökkenés ellenére persze az amerikai filmpiac megőrizte vezető szerepét a világban.

A filmpiac meglehetősen hullámzóan teljesített. Bemutattak sikeresnek ígérkező filmeket, amelyek gyártói kasszasikerre számítottak, azután eltűnt a mozilátogatók érdeklődése. Két film, a 22 Jump Street vagy A majmok bolygója – Forradalom azonban rácáfolt a várakozásra. Jóllehet a kritikusok közül többen is fanyalogtak, végül a produkciók hozták a várakozásokat, valójában kasszasikert jelentettek az alkotóiknak.

Sokan otthon filmeznek, pedig az igazi élmény a mozi

Az esztendő végéig a szakemberek szerint sokat hozhat még piacnak a már említett Az éhezők viadala friss, harmadik epizódja. David Fincher Holtodiglan és Christopher Nolen Csillagok között című sci-fije is sikerre számíthat. Ezek a filmek már elérhetőek az interneten, ami persze immár hosszú ideje a gyártók egyik legnagyobb problémáját okozza. Az igazi élmény természetesen a mozi, de egyre többen, különösen az ifjabb korosztály választja anyagi és kényelmi okokból, életforma szerűen az online filmnézést, ami természetesen a gyártók bevételeit kurtítja alaposan.

A moziba járás valóban nem kis kiadást jelent Magyarországon manapság a családoknak. Egy négytagú famíliának egy egész esti szórakozás legalább tízezer forintjába kerül, ha nem számítjuk fel a ,,járulékos kiadások” költségeit. Vidéken a mozizás még nagyobb kiadás, hiszen egy-egy szupermozizáshoz legalább száz, ha nem több kilométert is kell utazni. Ezért többnyire marad az így-úgy letöltött, meglehetősen vitatható minőségű legrosszabb esetben laptopon, esetleg egy jobb minőségű lapos képernyős televízión lejátszott film élménye.

A hazai filmiparnak is jönnek talán szebb napjai

A gyártás, a támogatások rendszere Magyarországon teljesen átalakult.  Létrejött a Magyar Nemzeti Filmalap, amelynek állítólag mára már pénze is van. Különböző szakmai publikációk szerint a filmalaphoz eddig tizenöt milliárd forint folyt be, s hírek szerint ,,csak” nyolcmilliárd sorsáról döntöttek. Az élénkülést jelentette, hogy a filmszemlével szemben létrehozott filmhéten a kritikusok szerint mondhatni kontroll nélkül minden a vásznakra került.

A magyar gyártású egész estés, nagyjátékfilmek felvirágzása még várat magára. A gyártók szerint messze van még az idő, amikor megvalósulhat a támogatott filmek esetében az alkotói szabadság. A Toldi film elkészítéséhez például gigamilliárdos pénzeket adtak volna, ám a rendező és a kormánybiztos szakmai konfliktusa végül is áthúzta az ízig-vérig magyar tematikájú, magyar készítésű film megvalósítását.

Egyelőre úgy tűnik, a nyereséges – rentábilis filmek gyártása is várat magára. Két jó pénzbevételre számító közönségfilm, a Coming out és a Megdönteni Hajnal Tímeával sem tudta teljesíteni ezt a várakozást.

Az idén olyan nagyon már nem is képes javulni a magyar filmek helyzete. A megint csak magyar filmeket magyar mozikba elvnek megfelelő, Liza, a rókatündér film a hírek szerint csak 2015-ben kerül majd a mozikba. Így hát az idei esztendő végére, s esetleg a karácsonyfa alatti ajándékok közé inkább külföldi, főként amerikai gyártású filmek jegyei kerülhetnek. Amelyek, mint láttuk az idén saját hazájukban is meglehetősen vegyes sikerrel szerepeltek.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.