Ilyen még nem volt Európában
Az idén szikrázó napsütés és a versenyzőket is alaposan próbára tevő 30 fokos hőmérséklet fogadta a résztvevőket a budapesti repülőtéren az idei Runway Run nemzetközi futóversenyen. Az 5 és 10 kilométeres távra benevezett versenyzők rekord létszámban, ezren futottak végig a kizárólag erre az alkalomra, ideiglenesen lezárt repülőtéri futópályán és a történelmi 1. Terminál forgalmi előterén.
Ez Európában mindenképpen egyedülálló esemény, hiszen egy működő, forgalmas nemzetközi repülőtér aktív futópályáját még sehol nem zárták le futók – mármint futó emberek – kedvéért, Budapesten az idei verseny sorrendben a negyedik ilyen különleges alkalom volt.
Igazi nemzetközi esemény volt
Az idei versenyre is a világ minden tájáról érkeztek résztvevők, így a légiközlekedési szakma és a repülőtéri kereskedelem területéről, számos magyar és külföldi cég, illetve idén egy Facebook-játékon bejutott 80 szerencsés „civil” is indult.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
A jótékonysági futóverseny nemzetközi hírnevét jól mutatja, hogy az idén negyedik alkalommal rajtoló Runway Run olyan fő támogatókat tudhatott maga mögött, mint a Qatar Airways, az Airbus Industries, a brit anna.aerolégiközlekedési szakportál, a Szentkirályi Ásványvíz, a Travelport, a KPMG, a K&H bank, a SITA, a Heinemann Duty Free és az SSP Hungary. A Runway Run 4.0 hivatalos versenypólóját az adidas szállította.
Magyar győzelem a nőknél
A 10 kilométeres távot a legjobb idővel férfi egyéni kategóriában az ír Robert Murphy nyerte 34 perc 47 másodperces idővel, míg a nők között Szőke Cecília bizonyult a leggyorsabbnak 43 perc 16 másodperces eredménnyel. Az 5+5 kilométeres váltó csapatok között az Aer Lingus légitársaság csapata volt a leggyorsabb. A Runway Run a nevezési díjaiból befolyt összeggel a Budapest Airport ezúttal is a SUHANJ! Alapítványt támogatja Magyarországon.
Az alapítvány részben épp a tavalyi Runway Run bevételeiből nyitotta meg egy hónappal ezelőtt az első magyarországi integrált fitnesztermet, ahol együtt sportolhatnak az egészséges és fogyatékkal élő sportolók. A nemzetközi jótékonysági eseményen befolyt összegből egy másik szervezet is részesül, a brit Anthony Nolan Alapítvány, amely elsősorban a leukémiás betegek életmentő műtéteit támogatja csontvelődonorok felkutatásával.