Sötét mód ikon
2026 június 08
Elfoghatták a Teréz körúti robbantót

Elfoghatták a Teréz körúti robbantót

Elfogtak valakit

Hasonlóképpen értesült a 24.hu és a Ripost hírportál is. Az MTI több forrásból is megpróbálta megerősíteni az információt, sikertelenül. A TEK nem erősítette meg és nem cáfolta az információt, a Központi Nyomozó Főügyészséghez (KNYF) irányította az MTI-t.

Nagy Andrea, a nyomozást vezető Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője annyit válaszolt az MTI-nek, hogy jelenleg a nyomozás állásáról semmilyen tájékoztatást nem kíván adni.

Az M1 szerint kollégájuk jelen volt, amikor egy Balaton-parti településen a TEK nagy erőkkel elfogott egy férfit. Azonban várják még a megerősítést, hogy ő valóban a Teréz-körúti robbantó volt-e.

A robbantás

Még szeptember 24-én éjjel robbantás történt a Teréz körúton. Másnap este az országos rendőrfőkapitány bejelentette, hogy a támadás célpontjai a rendőrök voltak, „ki akarták végezni” őket.  A rendőrök tegnap egyébként elhagyhatták a korházat.

Házi készítésű repeszképző anyagokkal kombinált robbanószerkezet robbant. A rendőrség 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a robbantás gyanúsítottjának felkutatására, akiről annyit lehetett tudni, hogy 170 centiméter magas, 20-25 év közötti, világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmert, fehér sportcipőt viselő férfi volt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.