2024 február 21

Közlekedj biztonságosan télen is!

A téli közlekedésben tapasztalható kihívások leküzdésében és a váratlan helyzetek megoldásában segíti a sofőröket a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. most induló közlekedésbiztonsági kampánya. A társaság elkötelezett a biztonságos közlekedésre való figyelemfelhívás és a gépjárművezetők ezirányú támogatása mellett. Évről évre – felelősen gondolkodó állami társaságként – kiemelt hangsúlyt fektet a szemléletformálásra és az edukációra. 

2023-ban immár ötödik alkalommal szervezi meg a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. #közlekedjbiztonságosan kampányát. Mivel a téli időszakban még a szokottnál is nagyobb figyelmet szükséges fordítani az utazást megelőző megfelelő előkészületekre és a biztonságos vezetésre. Ezért a vállalat idén a hideg évszakban tapasztalható nehézségekre, közlekedési kihívásokra és váratlan helyzetekre irányítja rá a figyelmet. Tapasztalt szakértők segítségével kínál megoldási lehetőségeket az autósoknak.

Közlekedj biztonságosan télen is!

Az idei #közlekedjbiztonságosan kampány keretében a NÚSZ Zrt. vlogcastsorozatot és edukációs videókat tesz elérhetővé az érdeklődők számára. Valamint a közúti közlekedés veszélyeit bemutató szimulátoros kitelepüléssel is készül.

A társaság YouTube-csatornáján és közösségimédia-felületein csütörtökönként megjelenő vlogcastadások házigazdája Szujó Zoltán. A népszerű műsorvezető, sportriporter első beszélgetőpartnere Hoffer Zsolt rendőr alezredes, vezetéstechnikai oktató. Az epizódban vezetéstechnikai szempontok szerint veszik górcső alá, hogy miként kezeljük helyesen a téli vezetés olyan veszélyes helyzeteket magában hordozó tényezőit. Mint a csúszós utak, a hideg időjárás, vagy a korlátozott látási viszonyok pl. a korai sötétedés miatt. Illetve tippeket adnak arra is, hogyan küzdjük le az ezek által esetlegesen okozott belső feszültséget, idegességet.

A teljes videó a képre kattintva tekinthető meg:

Borítókép forrása: Shutterstock