2024 október 06

Horvátországban nőtt a turizmusból származó bevétel

Az év első hat hónapjában Horvátországban nőtt a külföldi turistáktól származó bevétel. Elérte így a 4,13 milliárd eurót (mintegy 1640 milliárd forint). Ez 7,5 százalékkal, azaz 288,3 millió euróval több, mint tavaly ugyanezen időszakban. Közölte hétfőn az idegenforgalmi minisztérium a Horvát Nemzeti Bank (HNB) adataira hivatkozva.

Tonci Glavina turisztikai miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott: a pénzügyi mutatók is azt igazolják, hogy Horvátországnak „egész éves úticélként sikerült pozícionálni magát”. A rekordot jelentő előszezon után most a külföldi turistáktól származó bevétel is rekordmagas – hangsúlyozta. Reményét fejezte ki továbbá, hogy a turizmus fejlesztésére irányuló új tervek még erőteljesebb növekedést hoznak a horvát idegenforgalomban. A külföldi turistáktól származó bevétel a második negyedévben 3,32 milliárd euróval nőtt, ami 4,6 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.