Sötét mód ikon
2026 június 12
Elesnek a prémiumtól a vezetők

Elesnek a prémiumtól a vezetők

A prémiumok megvonását a pénzügyminisztérium javasolta, amely az energetikai cég részvényei mintegy 70 százalékának tulajdonosa. A minisztérium javaslatát azzal indokolta, hogy a CEZ nyeresége már néhány éve folyamatosan csökken, s ez nem csak objektív okok miatt van így, hanem a vezetés hibáinak is része van ebben. 2010-től évente 25,5 millió koronát osztottak szét a cég vezetésének tagjai között.

A menedzsment az idén is ilyen összeget javasolt, de azt a pénzügyminisztérium javaslatára a részvényesek elutasították. A közgyűlés döntése alapján egy részvényre az idén 40 koronás hozadékot fizet a CEZ. A tavalyi adózott nyereségből 21,5 milliárd koronát osztanak szét.

Az állam, mint többségi részvényes, mintegy 15 milliárd koronás bevételhez jut. A hozamok szétosztását és a menedzsment, illetve a felügyelőbizottsági tagok prémiumait 2001-ben vezette be a CEZ közgyűlése. Évente az adózott nyereség mintegy 75 százalékát osztják szét a részvényesek között. A CEZ a legnagyobb cseh energetikai cég. A csoport nyeresége tavaly 22,4 milliárd koronát tett ki, ami 36 százalékkal kevesebb, mint 2013-ban.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.