Sötét mód ikon
2026 június 13
Elemzők a munkaerőpiacról: jó, jó, de nem az igazi

Elemzők a munkaerőpiacról: jó, jó, de nem az igazi

számol_adat_pályázat_üzleti terv_vállalkozás_123rfA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölt adatai szerint a munkanélküliek száma egy év alatt 123 ezerrel 379 ezerre, a munkanélküliségi ráta 3,0 százalékponttal, 8,6 százalékra csökkent 2013 decembere és 2014 februárja között.

A foglalkoztatottak száma 2013 decembere és 2014 februárja között 4 millió 53 ezer volt, 236 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 60,4 százalékra emelkedett.

A közmunkaprogram a lelke amindennek

Gabler Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint kedvező, hogy egy év alatt három százalékponttal 8,6 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta, ugyanakkor hozzátette azt is, hogy a javulás jelentős részét a közmunkaprogramok magyarázzák.

A foglalkoztatottsági ráta is jelentősen nőtt, ebben szintén fontos szerepet játszanak a közmunkaprogramok, de már látszik a versenyszférában is a fellendülés – közölte.

Valóban elindult a javulás a munkaerőpiacon, de ez lassú folyamat, nem olyan robbanásszerű, mint amit főszámok mutatnak – fogalmazott.

A versenyszférában még van mit javítani

munka 121129Réczey Zoltán, a Buda-Cash elemzője szintén elmondta, hogy a várakozásoknál jobbak lettek az adatok. A szakértő is kiemelte azonban, hogy ez elsősorban a közfoglalkoztatás bővülésének köszönhető, a versenyszférában jóval szerényebb a javulás.

A közmunkaprogram csak átmeneti, nem valódi, hosszú távú megoldás, és kérdés, hogy a közfoglalkoztatottak később át tudnak-e kerülni a versenyszférába – hangsúlyozta.

Az elemző arra is felhívta a figyelmet, hogy a közfoglalkoztatásnak költségvetési vonzatai vannak.

A közmunka jobb a munkanélküli segélynél, de kedvezőtlenebb, mintha a vállalkozások fizetnék a béreket – fogalmazott.

Újabb csúcsokat döntünk

nyer_örül_boldog_győz_123rfA Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében hangsúlyozta: újabb 22 éves csúcsot jelent, hogy a 2013. december és 2014. február közötti időszakban a 15-74 év közötti foglalkoztatottak száma 4 millió 53 ezerre emelkedett.

Ebben az időszakban 327 ezerrel több embernek volt munkája, mint négy évvel korábban az azonos időszakban. 2010 tavasza, a kormányváltás idejéhez képest pedig 297 ezerrel többen voltak állásban a legfrissebb adatok szerint – közölte a tárca.

A növekedésnek része a közfoglalkoztatás és a migráció is, de a kormány sikeres foglalkoztatási programjainak, így például az Első Munkahely Garancia Programnak, a lakhatási támogatásnak vagy a kkv-k munkahelyteremtését támogató pályázatnak is köszönhetően a foglalkoztatottak számának növekedéséből a versenyszféra egyre jelentősebb arányt képvisel. A munkanélküliségi ráta 8,6 százalékon áll, erre több mint öt éve nem volt példa.

A foglalkoztatottak számának rekord méretű növekedése a kormány foglalkoztatási programjainak, a munkát terhelő adók csökkentésének, a Munkahelyvédelmi Akciótervnek, az aktivitást ösztönző intézkedéseknek, illetve a 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulatnak köszönhető – áll az NGM közleményében.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.