2024 április 24

Egyre népszerűbbek a lakástakarékok

Szerdán az MTI-nek eljuttatott közleményében Gergely Károly, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója nem tartotta véletlennek, hogy a hazai lakásfinanszírozás egyik meghatározó szegmensévé vált a lakástakarék-rendszer. A gazdasági válságok növelik a stabilitás igényét és jelentőségét, az ltp. alapötlete pedig éppen a zárt, piaci folyamatoktól elkülönített rendszer, amely a kockázatok minimalizálására törekszik, kizárva a piaci kamatingadozásokat – ismertette. Gergely Károly attól sem tart, hogy az ltp.-k lakáshitelezésben betöltött szerepét a kamattámogatott hitelezés újraindítása csökkentené.

Jövőre – az eddigi piaci visszaesés után – a lakáshitel-volumen növekedését várja a Fundamenta, amelyben továbbra is fontos szerepet játszik várakozásuk szerint a hazai lakástakarék-rendszer. A hitelezés növekedése pedig az egyik kulcsa az építőipar fellendülésének is – tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

Gergely Károly úgy véli: azzal, hogy a tisztán jóléti lakáspolitika és a devizahitelek kora Magyarországon is véget ért, előtérbe került az öngondoskodás. A lakosság nehéz anyagi helyzete ellenére pedig továbbra is jelentős mértékű a lakáscélú megtakarítás, így a lakáshitelezési növekedés stabilabb lábakon állhat majd, hiszen a lakosság jelentős részének van, illetve lesz lakás céljára félretett önrésze.