Sötét mód ikon
2026 június 30
Egyre jobban használjuk ki a hosszú hétvégéket

Egyre jobban használjuk ki a hosszú hétvégéket

Az OTP SZÉP kártyákról év eleje óta összesen több mint 54 milliárd forint juttatást használtak fel a kártyabirtokosok a 26 900 elfogadóhely valamelyikén. Ez időarányosan több mint 10 százalékos emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest.

Növekvő alkalmi költések

A korábbi évekhez hasonlóan a felhasználások idén is a hosszúhétvégéken pörögnek fel igazán. Ilyenkor jellemzően kétszer annyit költöttek a kártyabirtokosok, mint egy átlagos hétköznapon. A napi 208 millió forint értékű felhasználás 11 százalékkal több, mint a tavalyi. Így elmondható, az OTP SZÉP kártya idén is a hazai turisztikai vállalkozások egyik legfontosabb bevételi forrása volt.

Népszerű a balatoni turizmus

A hosszú hétvégék közül kiemelhető a nyári, augusztus 20-i hétvége. Ekkor – az idei évben először – a balatoni régió megelőzte a fővárost költések tekintetében. Éves szinten ugyan Budapest az első, ha azonban az egy lakosra jutó költést nézzük, a magyar tenger és környéke a legnépszerűbb a hosszú hétvégéken.

„Az OTP SZÉP kártya a belföldi turizmus fontos bevételi forrása. A balatoni régióban, csak a hosszú hétvégéken 615 millió forintot használtak fel a kártyabirtokosok. Büszkék vagyunk rá, hogy az OTP SZÉP kártyán keresztül bankunk 900 000 hazai munkavállaló pihenését, kikapcsolódását és feltöltődését tudja segíteni” – mondta el Kuhárszki András az OTP Bank Bankszámla Főosztályának igazgatója.

Hozzátette, minden okuk megvan rá, hogy a jövőt illetően is bizakodóak legyenek, hiszen az OTP SZÉP kártya a tavalyi rekordévet meghaladó eredményeket produkált idén.

Ezzel még nincs vége

Az elmúlt évek tapasztalataiból az látszik, hogy a nyári hónapok számítanak a legjelentősebbnek. Ennek ellenére – a SZÉP kártyáról felhasznált összegek tekintetében – az idei év még tartogathat meglepetéseket. A karácsonyi és a két ünnep közti időszakban még sokan veszik ki utolsó szabadnapjaikat és pihenik ki az év fáradalmait, ilyenkor remélhetőleg nem hagyják otthon a SZÉP kártyájukat sem.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.