2024 április 19

Egyetlen ernyőszervezetet szeretne a LIGA

A LIGA elnöke a Népszavának azt mondta, hogy soha nem beszéli meg a szakszervezetekkel kapcsolatos feladatokat a kormányfővel. De jelezte: célja, hogy egy nagy ernyőszervezetet hozzon létre, az MSZOSZ-szel azonban kizárt az együttműködés azóta, hogy az befogadta a székházába a Közmunkások Szakszervezetét, amivel bizonyította, hogy nem tud elszakadni az MSZP-től. Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke a lapnak azt mondta, hogy szervezetileg is jobban lehetne irányítani egy vagy több, de a mostaninál mindenképpen kevesebb tömörülést. Ám nem lehet úgy tárgyalni, hogy az egyik fél mindig és kizárólagos feltételeket szab a másiknak.