Sötét mód ikon
2026 június 13
Egy napunk van bevallani az adót

Egy napunk van bevallani az adót

Holnap is hosszabb a nyitvatartás

Kis Péter András tájékoztatása szerint a kiemelt ügyfélszolgálatok országszerte 18 óráig tartanak nyitva kedden és szerdán, a megyeszékhelyeken egy-egy, Budapesten pedig négy ilyen ügyfélszolgálat van.

Postán is roham várható
A Magyar Posta Zrt. korábbi közlése szerint szerdán meghosszabbított nyitva tartással várják az ügyfeleket, Budapesten az éjjel-nappal nyitva tartó, Amerikai úti postán kívül éjfélig elérhető lesz a Nyugati téri és a Keleti pályaudvari posta, továbbá a Mammut bevásárlóközpontban lévő fiók 21 óráig áll rendelkezésre. Postán szerda éjfélig lehet feladni az adóbevallásokat.

A szóvivő kitért arra, hogy az egy százalékok felajánlásának is május 20. a határideje. Ez azokra is vonatkozik, akiknek korábban kellett benyújtaniuk az adóbevallásukat – például az egyéni vállalkozók -, ugyanis ha a bevallással együtt nem rendelkeztek erről, szerda éjfélig még ők is megtehetik.

Van, akinek eltér a határidő

Azoknak, akiknek az adóhatóság elkészítette, és április 30-ig vissza is küldte a bevallását, de az adózó nem kért módosítást, szintén május 20-tól érvényes az adóbevallásuk – közölte. Idén 375 ezren kívántak élni ezzel a lehetőséggel, és 350 ezer kérelmet tudtak elfogadni – tette hozzá.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.