Sötét mód ikon
2026 június 29
Durva hibák a szégyenletes tanulmányban

Durva hibák a szégyenletes tanulmányban

molina3Az AT&Karney és az Oil & Gas Consulting cégek által készített tanulmányt a Jutarnji list című újság ismertette hétfőn. E szerint a Mol nem teljesítette az INA-val kötött részvényesi szerződésben vállaltakat, ezért a horvát olajtársaság 6,2 milliárd dollár (csaknem 1400 milliárd forint) veszteséget szenvedett el.

„Ha olyan alapvető tények is nyilvánvalóan tévesek a tanulmányban, mint hogy az INA mennyivel járul hozzá a horvát hazai össztermékhez (GDP) – a tanulmány szerint 9,4 százalékkal, miközben valójában 2-3 százalékkal -, akkor érthető, ha komoly fenntartásaink vannak a jelentés egészének hitelességét illetően” – áll a molincroatia.com honlapon megjelent közleményben, amelyet Dominic Köfner, a Mol-csoport kommunikációs igazgatója jegyez.

Aggasztó a horvát magatartás

„A Mol-csoportot nagyon aggasztja, hogy a horvát gazdasági minisztérium rontja az INA jó hírnevét, és politikai számításból gyalázza a horvát olajtársaság 14 ezer dolgozóját” – áll a közleményben.

A Mol-csoport szerint ez egy megrendelésre írt, szégyenteljes dokumentum, amely semmit sem ér egy független bíróság előtt – olvasható a közleményben, amely szerint a horvát gazdasági minisztérium félrevezető számokat közölt a médiával, a Mol szerint azért, hogy „megpróbálja elterelni a figyelmet arról a közelmúltbeli rendeletéről, amellyel 1 milliárd kuna (40 milliárd forint) kárt okozott az INA-nak”.

A közlemény megjegyezte, megkérdőjelezhető a tanulmányt készítő egyik cég vezetőjének, Jasminko Umicevicnek a függetlensége. A Mol arra utalt, hogy Umicevic vezető tisztséget viselt a horvát olajtársaságban az INA privatizációja előtt.

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.