Sötét mód ikon
2026 június 14
Dráguló olaj, iránykereső piacok

Dráguló olaj, iránykereső piacok

A londoni FTSE-100 0,11 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,10 százalékkal emelkedett, a frankfurti DAX-30 viszont 0,25 százalékkal csökkent a nyitást követő percekben. Az euróövezeti EuroStoxx 50 index 0,19 százalékkal ment föl.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0 pontos emelkedéssel, 25 770,70 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest nem változott.

Felfelé tart az olaj

Az olaj már ötödik hete drágul, mert a piacok arra számítanak, hogy a legnagyobb exportőrök megegyeznek a termelés korlátozásában. A katari olajügyi miniszter bejelentette, hogy 15 OPEC-en belüli és kívüli termelő április 17-én megbeszélést tart a termelés befagyasztásáról.

Az is árfelhajtó tényező, hogy az amerikai olajtermelés két hónapja folyamatosan csökken, az amerikai valuta gyengülése olcsóbbá teszi az olajat a dollárövezeten kívüli vásárlók számára, továbbá kereskedők szerint a befektetési alapok is üzletet látnak az olajban, és jelentős összegeket fektetnek be.

A nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordójának (159 liter) ára péntek reggelre 3 centtel, 40,23 dollárra emelkedett. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus ára idei csúcsra, 41,71 dollárra ment fel.

Az arany ára alig változott, a fém unciáját (31,104 gramm) péntek reggel 1263,30 dolláron jegyezték az azonnali piacon.

Az euró gyengült, az európai valuta péntek reggel 1,1282 dolláron forgott az előző esti 1,1318 dollárral szemben.

Egy kis nyugalom?

Elemzők szerint a piacok kissé megnyugodtak az utóbbi napokban, csillapodtak a globális gazdaság lelassulását övező félelmek, a Fed kamatemelési pályájának dinamikája mérsékelt lesz, az amerikai gazdaság a javulás jeleit mutatja, továbbá az energia- és nyersanyagárak stabilizálódtak.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A piacok pénteken főleg az EU-török csúcs kimenetelére, az olajpiacra és az amerikai fogyasztói hangulatindex alakulására figyelnek.

Eltérő irányok Ázsiában

Ázsiában különböző pályát jártak be a fontosabb tőzsdék. A tokiói Nikkei-225 négy napi folyamatos gyengülés után a pénteki napot is 1,25 százalékos eséssel zárta, mert az erős jen rontja a japán export versenyképességét.

A Shanghai Composite Index viszont 2,0 százalékos erősödéssel közeledik a záráshoz, az optimizmus forrása az ingatlanpiac élénkülése, a jüan erősödése és néhány tőzsdei bevezetési szabály életbe léptetésének elhalasztása. A hongkongi Hang Seng 0,6 százalékkal, a dél-koreai Kospi pedig 0,21 százalékkal emelkedett.

Itthon pozitív lehet a hangulat

Kivárásra számít pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője, aki szerint a magyar tőzsdén enyhe pozitív hangulat uralkodhat. Kiss Mónika kommentárjában kiemelte, hogy piaczárás után több index összetétele is megváltozik, az ehhez kapcsolódó portfólioátrendezések a kereskedés záró szakaszában várhatók.

Az OTP súlynövekedése a tavalyi állami plakett-értékesítés után várhatóan jelentős lesz, a közkézhányad emelkedése pedig minden tavaszi indexváltozásnál (CECE, BUX és FTSE) bekövetkezett.

Március 21-től a régiós börzék indexeit tömörítő Cece index már nem veszi figyelembe az indexkomponenseinek reprezentációs faktorát. A Cece által bejelentett változások alapján Csehország és Magyarország súlya 6,3 és 9,3 százalékponttal növekszik. Ennek megfelelően a nap folyamán inkább kivárás, illetve enyhe pozitív hangulat uralkodhat a magyar tőzsdén. A Mol kurzusára pozitívan hathat a bejelentett osztalék mértéke, amely meghaladta a várakozásokat – vélekedett.

Szintén piaczárás után teheti közzé a Standard & Poor’s Magyarország hosszú távú, szuverén adósbesorolásának felülvizsgálatát, jelenleg a befektetésre ajánlott kategória alatti, BB+ osztályzat van érvényben, pozitív kilátással. Az Equilor vezető elemzője nem számít változásra.

Így zártak csütörtökön

Csütörtökön vegyesen zártak a tőzsdék Nyugat-Európában. Az FTSE-100 0,44 százalékkal emelkedett, a DAX-30 viszont 0,91 százalékkal, a CAC-40 pedig 0,45 százalékkal csökkent. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,89 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 25 770,70 ponton zárt csütörtökön.

Egy sor kedvező vállalati hírnek is köszönhetően emelkedtek a vezető New York-i tőzsdemutatók csütörtökön, egy nappal azután, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve az eddiginél laposabb kamatpályát helyezett kilátásba, ami idei csúcsára repítette az ötszáz legnagyobb amerikai részvénytársaság teljesítményét tükröző indexet.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.