
Derűs hangulatban nyitottak a tőzsdék
A tőzsdéken is kisütött a nap
A frankfurti DAX-index 0,28 százalékos, a londoni FTSE-100 index 0,34 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,16 százalékos pluszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,36 százalékkal növekedett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,19 pontos emelkedéssel, 23 014,07 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest minimálisan erősödött.
Még nem történt nagy elmozdulás
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj áprilisi szállításra hordónként (159 liter) 32,06 dollárba került szerda délelőtt kilenc óra körül, 12 centtel, 0,37 százalékkal esett az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára márciusi szállításra hordónként 18 centtel, 0,64 százalékkal, 28,86 dollárra csökkent.
Az eurót 1,1172 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, 0,26 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz. Szerdán az euró legalacsonyabb árfolyama 1,1118, a legmagasabb pedig 1,1180 dollár volt.
Várják a partnereket
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára csökken. Csalódottságot okozott az a hír, hogy a két legnagyobb olajtermelő állam, Oroszország és Szaúd-Arábia, valamint Venezuela és Katar energiaügyi miniszterei nem a termelés visszafogásáról, hanem mindössze szinten tartásáról egyeztek meg kedden Dohában,
Ráadásul azzal a feltétellel, hogy az alkuhoz csatlakoznia kellene a többi olajkitermelő országnak is. Elemzők szerint egy ilyen megállapodás nem képes megállítani az árak zuhanását az erős túlkínálattal küzdő piacon.
Bizonytalanság várható a piacokon
Kivárásra, illetve iránykeresésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az elemzők. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője óvatos kivárást valószínűsít a piacokon, mert délután sok amerikai makrogazdasági adat várható, amelyek befolyásolhatják a kereskedés irányát. A szakember a nap elején alacsony forgalomra és kis esésre számít a magyar tőzsdén.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjének kommentárja szerint a kínai központi bank (PBOC) szerda hajnalban ismét leértékelte a jüant, a leértékelés hírére romlott a befektetői hangulat, erősödni kezdett a japán jen, gyengültek a nyersanyagkapcsolt devizák. Az elemző szerint Európában vegyes nyitás várható, a BUX-ot is iránykeresés jellemezheti a reggeli órákban, délután az amerikai termelői árindex közlése vezetheti a tőzsdéket.
Gyorsjelentések befolyásolhatják a kereskedést
Fontosabb, piacmozgató hatású makroadat nem várható Európából, a tengerentúlon pedig közép-európai idő szerint este 8 órakor teszi közzé az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve a legutóbbi kamatdöntő üléséről készült jegyzőkönyvet.
Folytatódik a gyorsjelentési szezon: szerdán a Credit Agricole, az ABN AMRO, a Deutsche Börse, az Euronext, a Norsk Hydro, a Schneider Electric, a Beiersdorf, a Clariant, a DSM, és a T-Mobile USA számol be a legutóbbi negyedévben elért eredményeiről.
Aggódnak az EKB miatt
Ewald Nowotny, az osztrák központi bank elnöke, az Európai Központi Bank kormányzótanácsának tagja a cash.ch című svájci pénzügyi portálnak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy aggódik a kormányzótanács márciusi kamatdöntő üléséhez fűződő várakozások miatt.
A Brazíliában, Oroszországban és Kínában játszódó folyamatok nemcsak rontották az átfogó gazdasági helyzetet, hanem arra ösztönözték a befektetőket, hogy tőkét vonjanak ki a feltörekvő piacokról. Nowotny kiemelte a likviditás fenntartásának jelentőségét is.
Nem lesz újabb emelés
Eric Rosengren, a Federal Reserve bostoni ágának elnöke kedden egy előadásában kifejtette, hogy valószínűleg várni kell egy újabb kamatemeléssel, ha a zavaros gazdasági kilátások miatti bizonytalanság nem szűnik meg. A monetáris politika érzékenyen fog reagálni a friss gazdasági adatokra. Ha a kilátások nem javulnak, nem kell elsietni a monetáris politika normalizálását.
Rossz napja van Ázsiának
Ázsiában – Kínát kivéve – mínuszba kerültek a legfontosabb tőzsdemutatók szerdán. A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,6 százalékos mínuszban állt az előző két napi 3 százalékos emelkedés után.
Nem bírta tovább Európa
Kifulladt a lendület zárásra a nyugat-európai tőzsdéken kedden az előző két, erős emelkedéssel járó kereskedési nap után.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52,05 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 23 013,88 ponton zárt kedden.