Sötét mód ikon
2026 július 01
Cséfalvay: a befektetők már hisznek hazánkban

Cséfalvay: a befektetők már hisznek hazánkban

„A munkahelyteremtés, a beruházások, az export, a növekedés és az államháztartási hiány mutatójának alapján Magyarország már nem azon a szinten van, mint ahol a hitelminősítők jegelik. Már fel kellett volna minősíteniük Magyarországot” – mondta a politikus a gazdasági napilap csütörtöki számában megjelent interjúban.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnél (OECD) három évig nagyköveti posztot betöltő Cséfalvay Zoltán szerint a hitelminősítők ezzel a lépéssel megvárják, hogy mi történik a devizahitelesekkel.

„Másfelől ne feledjük, a hitelminősítők ázsiója az elmúlt években erősen megcsappant, noha addig, amíg a piac hallgat rájuk, nekünk is komolyan kell vennünk az ilyen jelzéseket” – tette hozzá.

Ennek ellenére a volt gazdaságstratégiáért felelős államtitkár az igazi értékmérőnek azt tartja, hogy a nemzetközi kötvénypiacon és a termelő beruházások vonzásában sikeres az ország, a befektetők már hisznek Magyarországban – olvasható a Napi Gazdaságban.

Az elemzők nem csodálkoznak ezen

Az elemzők értékelése szerint nem volt meglepetés, hogy megerősítette Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és hazai valutában fennálló szuverén adósságának „BB/B” szintű adósosztályzatait múlt hét pénteken a Standard & Poor’s, az eddigi stabil kilátással.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.