A gazdagokat segítő tanácsadó cégek szakértői pontosan látják, milyen nehéz egy vagyonos családból származó gyereknek önmagától kitörnie – nyilatkozta a Bloombergnek Coventry Edwards-Pitt, a Ballentine Partners tanácsadó cég munkatársa. A gyerekek gyakran kudarcra ítélt vállalkozásokba kezdenek, majd egyik munkát adják fel a másik után, miközben a szüleik által megkeresett pénzből élnek a 30-as éveikig, vagy akár tovább.
A gazdag szülőknek meg kell tanulniuk sokkal többször nemet mondani, mint kevésbé vagyonos társaiknak – véli Edwards-Pitt. A cél ezzel nem az, hogy a szülők megóvják a saját vagyonukat, hanem, hogy függetlenségre ösztönözzék a gyerekeiket.
A szülők jelentős része azt hiszi, hogy ha nem ad pénzt a gyerekének, akkor valami fontosan von meg tőle – mondja Edwards-Pitt, hangsúlyozva, hogy a tehetős szülők esetében ennek éppen az ellenkezője az igaz.
Ha egy szülő minden alkalommal a csekkfüzetéhez nyúl, amikor a gyermeke bajba kerül, akkor éppen azt ássa alá, hogy gyermeke értékelni tudja a teljesítményét. A szakember szerint, ha például egy apa teljes egészében finanszírozza lánya startup vállalkozását, akkor óhatatlanul is a sajátjának fogja érezni azt. A lánya pedig nem fogja megtanulni, miként kell befektetőket szerezni, vagy akár szigorú költségvetést kialakítani.
Saját lábra állni
A témában írt könyvében Edwards-Pitt kéttucat gazdag családban nevelkedett személlyel készített interjút, akik a saját erejükből lettek sikeresek. Az ő szüleik bár segítettek nekik, mégis szigorú korlátok között.
Egyikük például, amikor saját vállalkozásba kezdett, azt a kikötést kapta a szüleitől és a nagyapjától, hogy csupán a szükséges tőke 25 százalékáig járulnak hozzá a projektjéhez. Egy harmincas éveiben járó galériatulajdonos pedig úgy nyilatkozott, hogy 10 éven át kapott rendszeres anyagi támogatást otthonról a megélhetési költségeihez, de az összeg sohasem változott.
A túl sok „dédelgetés” eredménye vegyesen lehet harag és bűntudat – véli Edwards-Pitt. Éppen ezért (legalább egy időre) mindenképpen szükséges, hogy a gazdag családok gyermekei megfelelő érzelmi és fizikai távolságba kerüljenek a szüleiktől.
