Sötét mód ikon
2026 június 14
Csak óvatosan a megújuló energiával!

Csak óvatosan a megújuló energiával!

2019-től jöhet a gáz kitermelése

A szakminiszter egy szakmai fórumon kifejtette: Románia továbbra is kőolaj-behozatalra szorul majd, de a villamosenergia és földgáz exportja a következő évtizedtől már nagyobb lehet, mint a kőolajimport, ha a hazai energiafogyasztás mértéke nem változik.

Nicolescu azt mondta: 2019-ben megkezdődhet a Fekete-tenger alatt talált földgáz kitermelése, ami szintén a román elosztó rendszerbe kerül, miután múlt héten a román gázhálózatot működtető Transgaz vállalat megállapodást kötött erről a koncessziós joggal rendelkező osztrák OMV-vel és amerikai Exxonnal.

Az OMV romániai leányvállalata, a Petrom és az ExxonMobil 2008-ban írt alá együttműködési szerződést 9900 négyzetkilométernyi tengerfenék feltérképezésére. A két cég 2012-ben közölte: jelentős gázmezőt fedezett fel a Fekete-tenger alatt, amely egyes becslések szerint 100 milliárd köbméterre tehető.

Csak óvatosan a megújuló energiával!

A miniszter arra is kitért, hogy a jövőben Bukarest óvatosabb lesz a (főleg szélerőművekből származó) megújuló energia támogatásában, mert „a túl gyors fejlődés” miatt kétségessé vált, hogy a szállítási hálózat képes lesz-e átvenni a megtermelt energiát.

Júliusban az ipar belföldi értékesítési árai az előző hónaphoz képest 0,4%-kal nőttek.

Tavaly csaknem megkétszereződött Romániában a megújuló energiából előállított villamosenergia-kapacitás, amely több mint 2 ezer megawattal nőtt – közölte februárban a román országos energiaár-szabályozó hatóság. A villamosenergia területén Románia vállalta, hogy 2015-ig a termelés egyharmada megújuló energiaforrásból fog származni, de ezt már most túlteljesíti, hiszen – a nagy vízierőműveket is beleszámolva – a megtermelt villamosenergia mintegy 40 százalékát a zöldenergia teszi ki.

Tavaly júliustól a román kormány csökkentette a megújuló energia szubvencióját azáltal, hogy négy évvel elhalasztotta a szél-, nap- és vízenergia előállítását ösztönző úgynevezett zöld tanúsítványok egy részének kifizetését.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.