2015. márciusban az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanappal kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 6,3%-kal emelkedett.

Alig nőnek a lakásépítések
Az előző év azonos hónapjához képest mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületeké 9,8, az egyéb építményeké 16,4%-kal. Az egyéb építmények építésének növekedése – a korábbi hónapokhoz hasonlóan – az ország több területén folyó útépítési, vasút-felújítási munkákkal, valamint közműfejlesztésekkel függött össze.
Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése 2,3, az egyéb építményeké 15,8%-kal emelkedett. Az építőipari termelés több mint 40%-át adó speciális szaképítés ágazat termelése 16,9%-kal nőtt.
Csökkent a szerződésállomány
A megkötött új szerződések volumene 34,6%-kal kisebb volt. Az épületek építésére kötött szerződések volumene 40,2, az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződéseké 29,9%-kal csökkent.
Az új szerződések elmúlt hónapokban tapasztalt visszaesése következtében az építőipari vállalkozások 2015. március végi szerződésállományának volumene 31,1%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 12,5, az egyéb építményeké 34,4%-kal kisebb volt.
Így alakuktak az építőipari termelői árak
Az I. negyedévben az épületek építése ágazatban 2,9, az egyéb építmények építése ágazatban 1,2, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban 2,7%-kal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 1,6 és 2,5% között szóródott.
Az előző negyedévinél az építőipar árai 1,0%-kal voltak magasabbak.