2024 március 29

Bukhat a rezsicsökkentési manőver

Az előzetes várakozásokkal ellentétben első fokon a gázszolgáltatóknak adott igazat a Fővárosi Törvényszék a Magyar Energia Hivatal (MEH) rendszerhasználati díjakat meghatározó rendeletével szemben indított bírósági felülvizsgálat során − értesült a napigazdasag.hu .

Az elosztók azt kifogásolták, hogy a MEH eljárása nem felelt meg a földgáztörvény rendszerhasználati díjakra vonatkozó rendelkezéseinek, a jogszabály szerint ugyanis a díjakat az indokolt működési és tőkeköltség, illetve összehasonlító elemzések alapján a legkisebb költség elvének érvényre juttatásával kell meghatározni, úgy, hogy az a cégeket gazdálkodásuk hatékonyságának, illetve a szolgáltatás minőségének javítására, illetve az ellátásbiztonság növelésére ösztönözze − írja a napigazdasag.hu

Az év elejétől bevezetett új költségek, mint a közműadó, a tranzakciós illeték, a Robin Hood-adó kulcsának emelése azonban az energiacégek szerint indokolt költség, amit a MEH azonban nem fogadott el indokolt tőke- és működési költségként.

A lap információi szerint a bíróság a múlt heti ítélethirdetésében a gázcégeknek adott igazat, a jövő héten lényegében ugyanezzel a problémával az áramszolgáltatók ügyében várható döntés.

A tét nagy, mert ha a bírásági döntés jogerőre emelkedve azt jelenthetné, hogy a fenti, jelenleg a szolgátatók által „benyelt” plusz költséget a cégek joszerűen továbbháríthatnák a fogyasztókra. Ez esetben a januártól érvénybe léptetett 10 százalékos rezsicsökkentés kerülne biztosan veszélybe, így a hivatal valószínűleg fellebbez majd a döntés ellen.