Sötét mód ikon
2026 június 14
Budapest privát kortárs feelingje már nagyon jó

Budapest privát kortárs feelingje már nagyon jó

„Több műfajban is jelentős hazai és nemzetközi művészeket köszönthettünk Joyce DiDonatótól a Finzi Pasca társulaton át Natalie Cole-ig, fontos bemutatóink voltak: Ligeti Le Grande Macabre, Richard Strauss két operája, Verdi Attilája, kortárs premierünk a Bakkhánsnők. A gazdag budapesti programok mellett megvalósultak külföldi koprodukciós terveink is Bahreintől Bécsen át Sanghajig” – mondta a vezérigazgató.

mupa_0323Fesztiválok ősszel és tavasszal

„Eredményként könyveljük el, hogy a Budapest kulturális rangját meghatározó tavaszi és őszi fesztivál szervezői körébe kerültünk. A ház tagja a Fesztivál Tanácsnak és egyik oszlopa az Operatív Testületnek” – hangsúlyozta Káel Csaba, hozzátéve, hogy ennek voltak előzményei.

Felidézte, hogy két évvel ezelőtt szorosabbra vonták a kapcsolatot a nagy fővárosi kulturális intézményekkel, amikor létrehozták a Culture Port klasztert pont azért, hogy minél több bel- és külföldi turista számára vonzó programcsomagot tudjanak ajánlani. Ennek pedig a legjobb formája a fesztivál.

Korábban a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) csupán helyszínként használta a Müpát. „Az utolsó két tavaszi fesztiválon már több közös produkciót hoztunk létre a fesztiválközponttal.

Együttműködés a régióban

E téren is szeretnénk nyitni: úgy vélem, fontos, hogy nemzetközi fesztiválok partnerei legyünk, hogy például a Wiener Festwochennel vagy akár az Aix-en-Provence Fesztivállal is együttműködjünk. Annál is inkább, mert a nagy fesztiválok sok évtizedes tapasztalattal bírnak, rendszeresen mutatnak be több helyszínen megjelenő közös produkciókat” – mutatott rá Káel Csaba.

müpaEz akkor valósulhat meg igazán, ha 2015-től a BTF időpontján változtatnak, kicsit közelebb viszik a Prágai Tavaszhoz és a Wiener Festwochenhez. Ez közös előnyökkel jár, hiszen a tengerentúlról és a távol-keletről érkező vendégeknek több lehetőségük lesz, nagyobb programcsomagot választhatnak. „Arról nem is szólva, hogy április második felében már bátran kiülhetünk a pesti teraszokra” – fűzte hozzá.

Intézmények integrációja

A Művészetek Palotája integrálja a jelentős budapesti minisztériumi fenntartású intézmények – többek között a Zeneakadémia, a Budapest Music Center, a Nemzeti Tánc Színház és a Magyar Állami Operaház – fesztiválműsorait. „Ezzel megszaporodott a munkánk, de ezt is az eddigiek szerves folytatásának tekintem. A Fesztivál Tanács hangsúlyozta: azt várják, hogy újdonság és ne repertoár produkció kerüljön a műsorba. A Müpa egyik sajátossága épp az, hogy nincs hosszú szériajátszás. Bemutattunk egy Webber-estet és a Madách Színház vitte tovább, a Katona József Színház a Muzzik premierjét itt tartotta és a színház repertoárdarabja lett. Ez a koncepció tehát egyáltalán nem idegen tőlünk” – emelte ki a vezérigazgató.

Több koprodukció is megjelenik a BTF jövő évi programjában a Szegedi Kortárs Balett és a Pannon Filharmonikusok Bartók-Strauss-estje, a Közép-Európa Táncszínház Peregrinusok című táncjátékának premierje. A világhírű Versailles-i Barokk Zenei Központ Rameau operája, a Les Fetes de Polymnie bemutatójában partnere a Müpának, az Orfeo Zenekarnak és a Purcell Kórusnak. Az előadásban az elismert barokk specialista énekesnő, Véronique Gens mellett Baráth Emőke lép fel, akiért 2013 nyarán az Aix-en-Provence Fesztivál után lelkesedett a szaksajtó.

Identitás

A Müpa programját az utóbbi években egy-egy hívószó – idén az identitás – jellemzi, korábban a fesztiválok is kaptak mottót. „Ez a BTF az európai identitást hozza előtérbe. Ennek az azonosságtudatnak a hatása is megmutatkozik a fesztiválon, hiszen egy francia író, Jean Cocteau 1946-ban keletkezett írását az amerikai Philip Glass dolgozta fel. A szépség és a szörnyeteg című film képeihez nem kísérőzenét írt az eredeti párbeszédek helyére, hanem négy énekesre komponált szólamot” – tette hozzá Káel Csaba.

zenehegedüvel_sxc„Zenekari koncertekben az egész év gazdag lesz, a tavaszi fesztiválra érkeznek a Bécsi Filharmonikusok Zubin Mehta vezényletével, a Londoni, az Izraeli Szimfonikusok játszanak a Müpában, a sorozatot a Berlini Filharmonikusok zárják. Itt voltak 10 évvel ezelőtt, amikor Magyarország az Európai Unió tagja lett, most arról emlékeznek meg nálunk, hogy a berlini fal 25 éve omlott le” – mondta Káel Csaba.

Budapest privát kortárs feelingje már nagyon jó

A Müpa az évad második felére is erős koncertprogramot ígér. A január a már hagyományos újévi koncerttel indul, Haydn Az évszakok című oratóriumát a barokk zene tudósa, René Jacobs vezényli. Az évad végén a Budapesti Wagner-napok műsorán ezúttal a Ring-tetralógia és a Tannhäuser szerepel természetesen a nemzetközi Wagner-énekes mezőny kiválóságaival.

Budapest kortárs zenei életének föllendítése a Café Budapest néven ismert őszi fesztivál feladata – mutatott rá Káel Csaba. „Ha a betűket behelyettesítem, a Contemporary Arts FEstival jön ki, ezzel jól lehet kampányolni külföldön. Például azt tervezzük, hogy mindig hívunk valakit a kortárs zene nagy egyéniségei közül, darabot rendelünk meg. Az operatív testületi forma azért is jó, mert minden érintett fél érvényesítheti benne szándékait, a budapesti fesztiválok egyértelműen a városról kell, hogy szóljanak. Budapest privát kortárs „feelingje” már nagyon jó, ezt a szférát szeretnénk rendszerbe foglalni a galériáktól a romkocsmákon át a piacokig, összekapcsolni az előadó-, képző-, iparművészetet bemutató nívós intézményeinkkel. Lesznek nagy installációk, lokális és mini fesztivál-centrumok, az egész város sugározza majd, hogy itt fesztivál van” – hangsúlyozta a Müpa vezérigazgatója.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.