Sötét mód ikon
2026 június 13
Budapest a leggyorsabban dráguló városok között

Budapest a leggyorsabban dráguló városok között

Sencsen az első

Sencsenben, amelyik a kínai Szilícium-völgyként ismert körzet technológiai központja, majdnem 50 százalékkal nőttek az ingatlanárak tavaly óta. Ez a leggyorsabb növekedés az egész világon.

A Knight Frank ingatlancég felmérés Sencsen mellett egy másik kínai várost, Sanghaj-t is az első ötbe helyez azoknak a városoknak a listáján, ahol a leggyorsabban növekednek a lakásárak. A kínai városok annak ellenére végeztek az élbolyban, hogy a kínai tőzsde eléggé bukdácsolt a tavalyi évben és az IMF szerint lesznek még kisebb nehézségek a gazdaságban.

Sencsennek tízmillió állandó lakosa van, de ez a nyári-őszi ún. elektronikai szezonra tizenötmillióra nő. Az átlagéletkor hihetetlenül alacsony, harminc év. A Hong Kong mellett található város egyébként csak 1979 óta létezik, azóta azonban töretlen a fejlődés. Ezt jól mutatja, hogy bár első metróvonalát csupán 2004-ben adták át, de tíz évvel később már 131 metrómegálló volt a városban.

Nem áll jól a Mediterráneum

A The Guardian oldalán idézett kutatáson jól látszik a görög adósságválság hatása is: a két legnagyobb görög város is (Athén és Szaloniki) az utolsó hatoson belül van a 165 várost vizsgáló felmérésben. Néhány olasz – például Róma és Trieszt – illetve ciprusi város is a eléggé hátul végzett.

Az árak világszinten is emelkedtek, 4,4 százalékkal lettek magasabbak tavaly. Sencsen után az ausztráliai Aucklandban volt a legnagyobb a növekedés (25,4 százalék), majd Isztambul (25 százalék) és Sydney (19,9 százalék) következik. Nem csak az ausztrálok, a törökök is két várossal szerepelnek a tízes listán, Isztambul mellet Izmir, az ország harmadik legnagyobb városa, is ott van a hatodik helyen.

[extracode type=”ad” id=”in_post”] 

Talán nem is annyira meglepő, hogy hetedikként Budapest is befért a tízbe. Azzal, hogy itt 16,3 százalékkal nőttek egy év alatt az ingatlanárak, Budapest lett a leggyorsabban dráguló európai város, sőt a fővárosok között is az első.

Egyre nagyobb Budapest vonzereje
Budapest lett a nyolcadik legvonzóbb európai város az ingatlan-befektetők körében, megelőzve Prágát és Münchent.

A lista alja

Az utolsók közül már említett a görög városokat, a legutolsó helyen azonban India áll. Az egymillió lakosú Csandígarhban, amelyet India legtehetősebb városának tartanak, csökkentek világszinten leginkább az ingatlanárak, egy év alatt 7,7 százalékot. Az okok között szerepelhet, hogy az ország gazdasága eléggé akadozik mostanában, illetve hogy hiába hajtott végre kamatvágást tavaly négyszer is az indiai jegybank, az alapkamat még mindig 6,75 százalékon áll.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.