Sötét mód ikon
2026 június 14
Buda-Cash ügyfél vagy? Erre jó lesz figyelni!

Buda-Cash ügyfél vagy? Erre jó lesz figyelni!

A felosztható vagyona várhatóan csökkenni fog

A Buda-Cash honlapján közzétett tájékoztatás szerint a bűncselekmények súlyosságára tekintettel előreláthatólag vagyonelkobzásról is dönteni fog a bíróság, ezáltal a Buda-Cash felszámolási eljárásban felosztható vagyona várhatóan csökkenni fog.

Döntöttek a képviselők a vagyonzárolásról

Törvényt módosított kedden a parlament, hogy a brókerbotrányban érintett vállalatok cégcsoportjai, valamint mások mellett vezetői, felügyelőbizottsági tagjai és egyes könyvvizsgálói vagyonukkal is felelősséget vállaljanak az okozott károkért.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat büntető eljárást. Ennek keretében az NNI zár alá vételt rendelt el a Buda-Cash Zrt. „f.a.” valamennyi értékpapír és pénzforgalmi számlájára, továbbá lefoglalta a társaság egyéb vagyontárgyait.

Az ügyfelek a Nemzeti Nyomozó Irodánál, illetve a Fővárosi Főügyészségnél kérhetnek felvilágosítást.

Az előzmények

A jegybank február 24-én jelentette be, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét és felügyeleti biztosokat rendelt ki a céghez. A jegybank a Buda-Cash tulajdonosain keresztül szoros összefüggésbe hozható Dél-Dunántúli Regionális Bankcsoporthoz (DRB) tartozó négy banknál korlátozta a betétkifizetést és szintén felügyeleti biztosokat rendelt ki. A Buda-Cash a gyanú szerint körülbelül 30 milliárd forinttal károsíthatta meg saját ügyfeleit, továbbá 60-65 milliárd forinttal nem tud a csoport bankjai felé elszámolni.

Az ügy kapcsán bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerült, ezért az MNB büntető feljelentést tett az illetékes rendőr-főkapitányságnál.

Március 9-én hatvanmilliárdos csalás és más bűncselekmények gyanújával vették őrizetbe Tölgyesi Pétert, a Buda-Cash Brókerház felfüggesztett vezérigazgatóját, résztulajdonosát – mondta Bánáti János ügyvéd, az üzletember védője. Március 11-én előzetes letartóztatásba helyezett három embert az ügyben a Fővárosi Törvényszék.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.